Hét dolog, ami miatt 2020-ban is érdemes volt kikelni az ágyból

Bárki kapásból legalább egymillió okot fel tud sorolni, amiért 2020 katasztrofális volt – most nézzük, mi az, amiért mégis megérte végigcsinálni. Személyes.

Kicsit olyan, mintha ezt az évet egyszerűen elrabolták volna tőlünk, hiszen annyi lemondással járt. 2020 azok számára lehetett a legpokolibb, akik elveszítették a munkájukat vagy ne adj’ isten valamelyik szerettüket, de még a szerencsésebbek is korlátok közé szorítva evickéltek át a hétköznapokon, javarészt otthon a laptop-fürdőszoba tengelyen mozogva, rosszabb napokon szorongva, a családot és a barátokat féltve, a jövőn aggódva, ellentmondásos információk rengetegében lavírozgatva. Mondjuk ki kerek perec: ez egy szar év volt. Én mégsem szeretném azzal a tudattal zárni, hogy semmivel nem lettem több idén. Éppen ezért elhatároztam, hogy ha meggebedek, akkor is összegyűjtök pár jó és fontos dolgot 2020-ból, és már azt is látom, hogy ha nincs a Covid, ezekre biztosan nem jut ennyi időm, sőt, egy-kettőbe talán bele sem kezdek.

1_1.jpg

1. Megszületett az Alkotói válság

Ki tudja például, rászántam-e volna magam, hogy elkezdjek blogot írni? Pedig imádom! Még akkor is, ha nem lettem egykettőre szupernépszerű influenszer, ahogy eredetileg terveztem. Viccen kívül: végtelenül örülök a sok pozitív visszajelzésnek. A legtöbb talán a női körülmetélésről szóló cikkemre érkezett, de volt, aki a dohányzásleszokásom kapcsán írt nekem. Jó érzés az is, hogy ez a blog tényleg nagyon én vagyok. Biztos, hogy marketingszempontból célszerű lenne egy tematikára, irányvonalra szorítkozni, de én pont azt élvezem, hogy nincsen semmi nyomás vagy kényszer, bármiről írhatok, ami engem érdekel, ha akarom, könyvekről vagy sorozatgyilkosokról, máskor az űrhajózásról vagy Walt Disney-ről, ha olyanom van, akkor meg a rúzsok kultúrtörténetéről vagy a tudatos bőrápolásról. Ráadásul mindezt olyan módon tálalhatom, ahogyan csak szeretném. De nem csak villogni akarok, van bennem egyfajta küldetéstudat is, ha nevezhetem így: az információátadás mellett szeretném szélesíteni az emberek látókörét, nyitottabbá és empatikusabbá tenni őket, döntögetni a tabukat, feszegetni azokat a témákat, amikről nem merünk annyira beszélni. A legnépszerűbb cikkem egyébként ez volt: Down-szindrómás lány lett a Gucci Beauty új arca, több mint harmincezren kattintottak rá, ami szerintem egy úgymond noname blog esetében elég szép eredmény.

Meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki követ és olvas, nagy puszi nektek! :)

A bloggal párhuzamosan elindult az Instám is. Nagyon szeretek posztolni, mert ez a kis alkalmazás olyan számomra, mint egy virtuális fényképalbum, és jó visszanéznem az év legérdekesebb pillanatait, amik enélkül lehet, hogy nem kaptak volna ekkora figyelmet a részemről. Jójó, bevallom, a szívecskéknek is nagyon-nagyon örülök.

1.jpgMióta Instázok, alaposabban dokumentálom azokat az érdekességeket, amiket jártamban-keltemben találok (Fotó: Gulyás Attila)

_1130519.jpgItt épp a Kisoroszi-szigetcsúcs kavicsai és kagylói tetszettek meg (Fotó: Nagy Sándor)

2. Belekezdtem egy webdesign-tanfolyamba

Normál esetben jó eséllyel meg sem fordult volna a fejemben, hogy belevágok egy ilyen tanfolyamba. Márciusban azonban ránk szakadt némi idő meg valahogy a haszontalanság érzése is, tudjátok, nagyjából az Első Nagy Vécépapírválság után, amikor beköszöntött a Mindenki Kenyeret Süt Otthon És Feltölti Instára-éra. Na, hát én a kenyérsütéshez egyáltalán nem éreztem affinitást, viszont a Facebook betalált egy kedvezményes webdesign-tanfolyamos hirdetéssel, amire kíváncsiságból rákattintottam. Arra jutottam, hogy talán nem is lenne olyan butaság szélesíteni egy kicsit a skilljeim körét, amúgy is a kreatív tevékenységek állnak közel hozzám. A tanfolyam nagyon profi, a Photoshop-leckéket imádtam, és azóta is tudom hasznosítani a tanultakat, a kódolással viszont jobban megszenvedek, és mostanra azt is nyugtáztam, hogy nagy karriert valószínűleg nem fogok építeni ezen a területen. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy mindenki jobban járt így, mintha a kenyérsütés fortélyait próbáltam volna elsajátítani.

_1140039-edit-2.jpg...ez persze nem Photoshop!... ;) (Fotó: Nagy Sándor)

3. 110%-os látással zárom az évet

Már tavaly ősszel elhatároztam, hogy szeretném megműttetni a szemem, mivel gyerekkorom óta nagyon rosszul látok. Az utolsó lökést az adta meg, amikor megcsináltattam a legújabb szemüvegemet, ami a mínusz 8-as dioptriának (plusz cylinder) köszönhetően iszonyatosan torzított. A mínuszos lencse ugyanis kicsinyít, minél magasabb a dioptria, annál jobban. A régebbi, keskenyebb kereteknél ez nem annyira feltűnő (illusztrációnak itt az utolsó szemüveges képem), de a ma divatos, nagy és magas lencséjű kereteknél valami borzalom. Az új szemüvegemben gyakorlatilag úgy néztem ki, mint egy földönkívüli, legszívesebben sírva fakadtam volna, amikor először megláttam magamat a tükörben. Bár alapvetően kontaktlencsét hordtam a lakáson kívül, az új szemüveget még itthonra se szívesen vettem volna fel – ez volt tehát az utolsó csepp. Június elején műtöttek a Sasszemklinikán, és bár megvolt rá az esély, hogy ilyen magas dioptriát nem tudnak 0-ra lehozni, most, fél évvel a beavatkozás után 110%-osan látok mindkét szememmel, ami vitathatatlanul az év egyik legpozitívabb, számomra történelmi jelentőségű eseménye (biztos vagyok benne, hogy akinek szintén ilyen rossz a szeme, pontosan érti, miről beszélek). A lézeres szemműtétről és a gyógyulási folyamatról nagyon részletesen írtam itt és itt

4. Históriázások a Turista Magazinnal

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkámat nem befolyásolta sokban a pandémia. A Turista Magazin újságírójaként ugyanis vagy terepen vagyok, vagy pedig cikket írok, amit kitűnően meg lehet oldani itthonról is. Úgy vettük észre, a világjárvány egyik pozitív mellékhatásaként egyre többen járkálnak a szabadban és fedezik fel (újra) a természetet, már csak azért is, mert nem lehet múzeumba, színházba, moziba menni. Ha azok közé tartozol, akik rákaptak az utóbbi időben a kirándulásra, csekkold a Turista Magazint (online verzió itt), mert merem állítani, hogy nálunk jobban senki sem tudja, merre érdemes kirándulni Magyarországon. :)

Én viszem a nyomtatott magazin História rovatát, és idén különösen üdítőnek bizonyult kimozdulni, és hónapról hónapra ellátogatni egy-egy várhoz, kastélyhoz. Pandémia ide vagy oda, szerintem idén is klassz merítést hoztunk össze Gulyás Attilával – pazar vizuális élményekért érdemes ellátogatni Ati saját oldalára és Facebookjára, illetve az Instájára is.
 0.jpg

Ati készítette rólam az év egyik legmenőbb képét Drégely váránál

5. Skincare junkie lettem

Ezzel a coming outtal még tartozom 2020-nak: sosem gondoltam volna, hogy egyszer bekövetkezhet, de teljesen magába szippantott a tudatos bőrápolás témája. Alapvetően sajnos problémás, zsíros, pattanásos bőröm van, és sosem figyeltem rá oda eléggé, ha pedig megpróbálkoztam valamilyen termékkel, mondjuk egy arclemosó szappannal, radírral vagy tonikkal, sosem értem el jó eredményt (sőt). Ezért hát beletörődtem, hogy ez van, kiegyeztem vele, elkönyveltem, hogy annyira azért nem vészes, max. jól bepúdereztem az arcomat, és viszlát. Idén került elém valahogyan egy skinsmartos videó, aztán még egy és még egy, egy-két érdekes cikk innen-onnan, és bumm, egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs megállás, teljesen magával ragadott a téma. Így döbbentem rá, hogyan manipulálnak minket a kozmetikai cégek, és arra is, hogy hány olyan terméket veszünk meg, amire semmi szükségünk vagy éppenséggel árt a bőrünknek. Most, hogy beleástam magam, a bőrápolást a politikai, filozófiai vagy vallási irányzatokhoz tudnám hasonlítani: jó időbe beletelik, amíg kiigazodsz rajtuk, kialakítod a saját eszmerendszered, és az folyamatosan formálódik, változik az idővel, tapasztalattal – nem is gondolnánk, hogy mennyire izgalmas ez. Természetesen ebben a témában is írtam cikkeket, az egyiket arról, mivel tesszük tönkre a bőrünket, a másikban pedig a napsugárzás káros hatásait fejtegettem.

_1120139.jpgEz nem releváns fotó, csak szerettem volna iderakni (Fotó: Nagy Sándor)

6. Kedvenceim: sorozatok, könyvek és YouTube-csatornák

Az az igazság, hogy semmit nem tudok csak úgy félgőzzel csinálni, így az év egyik legnagyobb kihívása számomra az volt, hogy a sok plusztevékenység – blogírás, tanfolyam, edzés – mellett megpróbáljak néha kikapcsol(ód)ni. Ez nemcsak az időtényező miatt volt nehéz, hanem mert sokszor az istennek se akart leállni agyam, így például a kedvenc időtöltésembe, az olvasásba sem tudtam úgy belemerülni mindig, mint amennyire szerettem volna. Ennek ellenére olvastam jó pár könyvet, ami nagyon tetszett. Hogy ezek tényleg klasszak voltak, az abból látszik, hogy még ezen a nehezített pályán is sikerült megszólítaniuk és fenntartaniuk a figyelmemet. Az idei könyvélményeimből három cikk született: írtam Szentesi Éva legújabb, húsbamarkoló kötetéről, Szerb Antal klasszikusáról, az Utas és holdvilágról, ami csodaszép díszkiadásban jelent meg idén nyár elején, illetve Fiala Borcsa Drilljéről, ami azért tetszett, mert pont sikerült megtartania a kényes egyensúlyt a szórakoztató és az elgondolkodtató között. Idén fedeztem fel magamnak Karafiáth Orsit és Moskát Anitát, nagyon szerettem Al Ghaoui Hesna Félj bátranját és Cserna-Szabó András Szíved ​helyén épül már a Halálcsillagát. (Igen, úgy tűnik, most nálam a magyarok vitték a prímet.)

_1110808.jpgFotó: Nagy Sándor

2020-ban nem voltam túl lelkes sorozatnéző. Lehet, hogy most sokan nem fognak velem egyetérteni, de az a benyomásom, hogy amióta az HBO GO és a Netflix ekkora teret hódított, egyszerűen nem fektetnek energiát az új ötletek kidolgozásába, futószalagon gyártják a tökegyforma, felejthető sorozatokat, ráadásul egyórás részekkel, amiknek a felénél már fészkelődök és vakarózom, főleg, hogy sokszor 5 percbe beleférne a cselekmény. Idén talán A koronán kívül nem is volt más, ami igazán megfogott.

Jobb később, mint soha: 2020 nagy felfedezései számomra a YouTube-csatornák és a podcastek voltak, amik akkor jönnek nagyon jól, ha az ember éppen olyan dolgot csinál, amihez csak fél figyelem szükségeltetik, mondjuk főz, takarít vagy fürdik. A kedvenceim előbbiekből persze a bőrápolós, esetleg sminkelős tematikájúak (Szalay Csenge, Skinsmart, TP Makeup, Hyram, Tindigo); amikor intenzíven tanultam Photoshoppolni, a PiXimperfect-csatornára függtem rá (mindenkinek ajánlom, aki az alapoktól szeretne megérteni mindent); abban a pár napban pedig, amikor még nagyon friss volt a szemműtétem, a Lapozz a 99-re! könyves podcastet hallgattam végig. Nagyon tetszett az új WMN-es műsor, a Beszélnünk kell!, de megszerettem Kadarkai Endre interjúit (főleg a Világtalálkozót) és Lilu Makeup/downját is, ebből azt hiszem, ide is rakok egy szívmelengető részt:

7. Az év, amikor jobban megismertem a határaimat

Még egy dolog, amit nehezen tudtam volna elképzelni pár évvel ezelőtt: én, a világ lustája idén – már amikor éppen nyitva tartott – heti átlag háromszor átlibbentem a kondiba, de sűrűn előfordult az is, hogy itthon szökkentem fel a taposógépre egy-egy órácskára, és (dobpergés!) baromi jól éreztem magam tőle. Neccesebb volt, de odafigyeltem az étkezésre is: fehérliszt és cukor nagy NO-NO, délután már nagyjából semmi szénhidrát, amúgy meg sok zöldség, hal, csirke, natúrjoghurt. Erre azért volt szükség, mert tavaly, miután abbahagytam a dohányzást, jópár kilót felszedtem, és nem igazán éreztem jól magam a bőrömben. Hónapok alatt ugyan, de az életmódváltásnak meg is lett az eredménye, fogytam és formásodtam, viszont azt a nagy igazságot is kénytelen voltam leszűrni, hogy hosszútávon én ezt képtelen vagyok folytatni – a mozgás még hagyján, mert az feltölt és jó érzés, a diéta viszont egy idő után számomra kínkeserves, akármennyire is küzdök a változatosságért. Hiszen mi értelme úgy az életnek, ha nem ehet az ember egy jó hamburgert sültkrumplival vagy egy finom duplacsokis-nutellás fánkot (esetleg hármat)? Az az igazság, hogy elfogyott az erőm így év végére, de most nem bánom, mert már látom, mire vagyok képes, illetve azt is tudom, hogy muszáj megengednem magamnak a lazítást, és igazság szerint nagyon jólesik.

img_4084.jpgRitka pillanat szeptemberből, szeretetteljesen pillantok le a hamburgeremre. Mentségemre szóljon, hogy egy jóóó hosszú túra után tértünk be a Bamba Marhába (Fotó: Nagy Sándor)

Úgyhogy nemsokára bekuckózom egy zacskó csipsszel és egy könyvvel, aztán majd kitalálom, hogyan tudok jövőre újult erővel kialakítani egy olyan, kevésbé szigorú diétát, amit képes vagyok hosszú távon tartani, és amitől mégis jó formában maradok. És azt is, hogy hogyan gyűjtök 2021-ben még több okot, amiért érdemes felkelni. 

Ha eljutottál a maratoni blogbejegyzés végéig, nyomj egy lájkot! :) Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki olvas, követi az oldalam, támogat, szívecskét dobál Instán, kommentel Facebookon. Jövőre ugyanitt!