Öt dolog, amit nem tudtál a szülinapos J. K. Rowlingról

Miért fontos az írónő számára a King’s Cross? Honnan kapta Harry a vezetéknevét? És mi köze a roxforti házaknak a hányózacskókhoz? A munkanélküliből lett milliomos írónő és leghíresebb karaktere, Harry Potter mindketten július 31-én ünneplik a születésnapjukat. Ennek alkalmából összegyűjtöttem néhány kevésbé ismert, érdekes, furcsa vagy éppen vicces tényt az idén 56 éves Joanne Rowling lenyűgöző életéről, és persze, minden idők legsikeresebb gyerekkönyv-sorozatáról.

j-k-rowling.jpgForrás: Wikimedia Commons, Daniel Ogren, 2010

1. Lehet, hogy az álruhás Rowling most is köztünk jár?

Néhány alapinfó minden idők legsikeresebb gyerekkönyvsorozatának írójáról: Joanne Rowling 1965-ben született Bristol mellett, egy Yale nevű településen, gyerekkora javarészét pedig Gloucestershire-ben és Wales-ben, Chepstow-ban töltötte. Mindig is hatalmas fantáziával bírt, folyton történeteket eszelt ki, hat-hétévesen még mesét is írt egy mumpszos nyuszival a főszerepben.

Az Oxfordra felvételizett, de visszautasították, így végül az Exeter Egyetemen tanult – szülei határozott tiltakozása ellenére – franciát és klasszika-filológiát. Állítólag nem fordított túl nagy figyelmet a tankönyvekre, helyette inkább Dickens-t és Tolkient olvasott, esetleg The Smiths-t hallgatott, ám ennek ellenére nem volt rossz tanuló. Ez tetten érhető a Harry Potter-regényekben is, már ami a tengernyi mitológiai utalást és a latin vagy éppen a görög nyelvből eredő varázsigéket illeti.

800px-j_k_rowlings_1999.jpgAz írónő 1999-ben (Forrás: Wikimedia Commons/John Mathew Smith & www.celebrity-photos.com from Laurel Maryland, USA, 1999)

Első házassága csak alig több, mint egy évig tartott. Rowlingnak egy kislánya született Jorge Arantes portugál újságírótól, akit Jessicának neveztek el, és akit a válás után évekig egyedül nevelt. Az írónő másodjára 2001-ben ment férjhez egy skót orvoshoz, Neil Murray-hez, és két közös gyerekük lett, David és Mackenzie. 

Ennyit bevezetésképp, most következzen a fun fact, ami a második házassághoz kapcsolódik. Ekkorra Rowling már jelentős hírnévre tett szert, így azt gondolta, nem toppanhat be csak úgy egy esküvőiruha-szalonba, mint bárki más. Szerette volna elkerülni a feltűnést, ezért álruhát használt, amiről azóta sem volt hajlandó többet elmesélni, hátha még egyszer szüksége lehet rá. Vajon milyen álcát ölthetett Rowling: ronda banyának vagy durrfarkú szurcsóknak öltözött?

2. Az univerzális hányózacskó

Amikor Rowling négyéves volt, családjával egy ideig Winterbourne-ben élt, egy bizonyos Potter vezetéknevű család szomszédságában. Fiuk, Ian Potter rendszeresen együtt játszott Rowlinggal és a húgával. Nem csoda, hogy az írónőnek inspirációul szolgált az eleven kissrác, az ugyanis nagyon kreatívan tudott rosszalkodni: piknikezéskor például rendszeresen meztelencsigákat rejtett el a többiek tányérján (talán innen jött Ron csigahányós kalandjának az ötlete?), és egyszer rábeszélte Joanne-t és a testvérét, hogy rohanjanak át a még meg nem száradt betonon.

Mint tudvalevő, a Harry Potter sztorija egy Manchesterből Londonba tartó vonatút alatt pattant ki Rowling fejéből, aki akkoriban – 1990-ben járunk – a munkája miatt rendszeresen ingázott a két város között. Mire hazaért, már megvolt a cselekmény váza és a szereplők egy részét is megalkotta fejben. Egyébként nem volt ritka, hogy Rowlingot olyan helyen szállta meg az ihlet, ahol éppen nem volt nála papír, ezért arra jegyzetelt, ami éppen a keze ügyébe akadt.

A dicsőséges, nagy múltú roxforti házak nevei például először egy repülőúton a hányózacskó hátoldalára kerültek fel.

rhii-photography-rn8-b1naylw-unsplash.jpgPhoto by Rhii Photography on Unsplash

3. Így került a „K” Joanne Rowling nevébe

Szinte már legendának számít a sztori, miszerint Rowlingot összesen 12 kiadó utasította vissza, mielőtt valaki hajlandó volt megjelentetni a Harry Potter és a bölcsek kövét. Talán még ez sem következik be, ha nem olvassa a történetet a Bloomsbury kiadó igazgatójának nyolcéves kislánya, aki az első fejezet után beleszeretett a varázsvilágba, és azonnal követelte a folytatást.

rae-tian-we7yftgpxlg-unsplash.jpgPhoto by Rae Tian on Unsplash

Ennek ellenére a Bloomsbury nem volt róla meggyőződve, hogy a kötet sikert arat, ezért egyrészt azt tanácsolták Rowlingnak, hogy szerezzen rendes állást, mert gyerekkönyvekből nem fog tudni megélni, másrészt pedig kérték, hogy inkább ne a teljes nevét, azaz a Joanne Rowlingot írják rá a borítóra, mert úgy vélték, női szerzőként nem sok esélye van arra, hogy a fiúolvasókat is megnyerje magának. Rowlingnak beleegyezett – annyira szegény volt akkoriban, hogy nagyjából bármilyen javaslatot szó nélkül elfogadott volna a megjelenésért cserébe –, és a kiadóval közösen azt találták ki, hogy a vezetékneve előtt két rövidítés szerepeljen: az egyik betű a saját nevét jelöli, a K-t pedig apai nagymamájának a tiszteletére választotta, akit Kathleennek hívtak. A terv olyannyira bevált, hogy Rowling első rajongói levelében, amit egy kislánytól kapott, a „Kedves Uram!” megszólítás szerepelt.

4. Rowling és a dementorok

Az írónő halállal, gyásszal és depresszióval kapcsolatos élményei rányomták a bélyegüket a Harry Potter-történetekre is. Egy interjúban Rowling beismerte, hogy a könyvek egyáltalán nem olyanok lennének, amilyenek, ha közben nem kell megküzdenie édesanyja halálának terhével. A szerző 15 éves volt, amikor szklerózis multiplexszel diagnosztizálták az anyukáját, aki tíz év múlva hunyt el. Ekkor Rowling már nagyban tervezte a Harry Potter-történeteket, de nem volt alkalma mesélni róluk az édesanyjának, amit azóta is nagyon sajnál. A King’s Cross pályaudvar a szóbeszéd szerint azért került be a regényekbe, mert Rowling szüleit ott ismerkedtek meg egymással, pontosabban egy onnan Skóciába tartó vonaton.

aditya-vyas-b7mufydsu64-unsplash.jpgPhoto by Aditya Vyas on Unsplash
 

A hírességek mentális betegségeiről szóló cikkemben már írtam arról, hogy Rowling a dementorokkal ábrázolta a depressziót, amiben neki is része volt. Az írónő szerint a depressziónak semmi köze a szomorúsághoz, hiszen az sírással és érzelmekkel jár. Ez az állapot viszont pont, hogy az érzelmek teljes hiánya, a totális üresség – ezt testesítik meg a dementorok. 

Rowling első, saját bevallása szerint „katasztrofális” házassága után, 25 évesen egyedül maradt egy csecsemővel, és segélyből tartotta fenn magát. Nem csoda, hogy ebben az élethelyzetben depresszióba süllyedt. Később egy másik mélyponton is átesett, már befutott íróként: azért tartott évekig megírnia a Főnix rendjét, mert a hatalmas siker miatt rettentő nagy nyomás nehezedett rá.

5. Milliárdosból lett milliomos

A Harry Potter minden idők legkelendőbb könyvsorozata, és minden idők harmadik legnagyobb bevételt hozó filmsorozata. A HP-franchise összértékét 25 milliárd dollárra becsülik, ami szintén rekordnak számít. Ezzel Rowling az egyik valaha volt leggazdagabb író – és annyit jótékonykodik, hogy felsorolni is nehéz. Az egyik első munkahelye az Amnesty International volt, ami világszerte az emberi jogokért küzd. 

A szegénységet, az emberi elnyomást és a gonoszságot, illetve az ezek elleni küzdelmet így testközelből ismerhette meg már huszonévesként, és elmondása szerint ez óriási hatással volt rá. 

giratiempo-2816270_640.jpgBlanca Díaz képe a Pixabay -en

Rowling két alapítványt is létrehozott, az egyik a Volant, ami szegény sorsú nőkön, fiatalokon és gyerekeken segít, a másik a Lumos, ami az árvaházak működésének megreformálásával foglalkozik az egész világon. 2013-ban adták át az írónő édesanyjának nevét viselő Anne Rowling Regeneratív Neurológiai Klinikát, ami Rowling tízmillió fontos támogatásával nyitott meg, emellett ő az elnöke a Gingerbread nevű szervezetnek, ami az egyedülálló szülőket támogatja. 2011-ben Joanne Rowling lett az első milliárdos női regényíró, de ez nem tartott sokáig, mert hamarosan eladományozott 100 milliót, így elvesztette milliárdos státuszát. Amikor egy kis, skóciai kávéházban papírra vetette a világ legismertebb gyerekkönyvsorozatának első sorait, biztosan nem gondolta volna, hogy egyszer alkalma lesz ilyesmire.

Források: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt

Ha tetszett a cikkem, böngéssz a többi, hasonló témájú írás között is, és kövesd be a blogomat! Ha van kedved, látogass el a szerzői Facebook-oldalamra és az Instagram-oldalamra!