Démonok odabent – A depresszióirodalom sötét gyöngyszemei

Van, aki mindenhová magával cipeli a benne lakó démont, az pedig a jobb pillanatokban együtt örül az illetővel, máskor viszont meg akarja ölni – így fogalmazza meg Jenny Lawson a depresszió lényegét, míg például Sylvia Plath egy fölé boruló üvegburához hasonlítja, Elizabeth Wurtzel pedig fekete hullámként írja le. Ha szeretnéd jobban megérteni ezt a sokakat érintő mentális állapotot, ha te, vagy egy hozzád közel álló szenvedett már tőle, vagy egyszerűen csak érdekel a téma, ezekből a könyvekből mindent megtudhatsz a depresszióról: néhányukkal a legmélyebb bugyrokba szállhatsz alá, néhány pedig segít felemelkedni onnan.

dollar-gill-0v7_n62zzcu-unsplash.jpgPhoto by Dollar Gill on Unsplash

1. Sylvia Plath: Az üvegbura

slyvia_plath_az_uvegbura.jpgSosem fogom megszokni hosszú ú-val (Forrás: moly.hu)


Ha depresszió és szépirodalom, akkor legelőször is a fantasztikus Sylvia Plath, ez nem lehet kérdés. A versei is csontig hatolnak, ám a legismertebb műve egyetlen regénye, amely önéletrajzi ihletésű, és egy fiatal lány küzdelmeiről szól. A történet szerint a 19 éves Esthernek nincs túl sok gondja az életben, nélkülöznie sem kell, tehetséges is. A regény elején éppen egy New York-i lapnál gyakornokoskodik, ami kiváltság – csak épp ő nem így éli meg. Miközben keresné önmagát és a válaszait az életre a saját üvegburája alá zárva, egyre csak vergődik és szenved. Az egyes szám első személyben íródott történet valóban rettentő érzékletesen fejezi ki ezt a szenvedést, és már a regény kezdőmondatai is valamilyen megmagyarázhatatlan módon elképesztően ütősek a maguk egyszerűségében. („Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Hát nem zseniális? Most is kiráz a hideg.)

12592779424_177e979e60_w.jpgSylvia Plath és férje, Ted Hughes költő, akivel a kapcsolatuk végül igencsak viharosra fordult (Forrás: flickr.com)


A huszas éveimben sötéten gyönyörű, hidegfutkározós élvezetet okozott a könyv olvasása, ma már inkább csak értékelem a szépirodalmiságát és az őszinteségét, és egy nagyon picit azt érzem, mintha kezdene eljárni felette az idő (1963-ban jelent meg először). Persze, nem akarom nagyon bántani, mindössze annyi, hogy fiataloknak valószínűleg mást adnék a kezébe először, ha a témában szeretnének olvasni. 

Irodalmi érték: + + + + +
Információk a depresszióról: + + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + +


2. Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország

elizabeth_wurtzel_prozac_orszag.jpgA borítón az írónő (Forrás: moly.hu)


A depresszióirodalom másik ismert alkotása, ami jó harminc évvel Az üvegbura után jelent meg. Sok párhuzamot fedezhetünk fel a két könyv főszereplője között: mindketten fiatal felnőttek Amerikában, mindketten újságírással foglalkoznak, és első ránézésre egyikőjük életkörülményei sem indokolják, hogy rosszul érezzék magukat. Csakhogy a depresszió magasról tesz rá, van-e valakinek „elegendő” oka vagy sem.

Egészen a cikkírás pillanatáig abban a hitben voltam, hogy Elizabeth most is él és virul, ezért kisebb sokkot kaptam, amikor szembesültem vele, hogy az írónő tavaly, 52 éves korában áttétes mellrákban elhunyt. Wurtzel nemcsak, hogy

úttörő volt nagyon személyes hangvételű és igazán bevállalós regényével 94-ben, de azt is elmondhatjuk róla, hogy azon kevesek közé tartozott, akik sikeresen menedzselték a rendkívül súlyos depressziójukat. 

Már önmagában ezért is érdemes elolvasni a regényt, hiszen tulajdonképpen sikersztori, a boldog végkifejlethez azonban enyhén szólva is rögös út vezet. Elizabeth nem hallgatja el a betegsége legdurvább részleteit, azt is vállalva, hogy emiatt sokak szemében válhat antipatikussá. Végigkövethetjük a hullámvölgyeit a gyógyulási próbálkozásoktól az öngyilkossági kísérletekig, és persze, az is kiderül, végül mi segített rajta – azt hiszem, nem spoilerezek nagyot, ha elárulom, hogy a címben is szereplő Prozacról van szó. Arról a gyógyszerről, amit Elizabeth akkor kezdett el szedni, amikor jóformán még csak kísérleti stádiumban volt, és amit később boldog-boldogtalannak felírtak Amerikában, a Prozac országában. De ez már egy másik történet.

Irodalmi érték: + + + +
Információk a depresszióról: + + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + + 


3. Albert Györgyi: Miért pont én? 

albert_gyorgyi_miert_pont_en.jpgForrás: moly.hu


Lehet, hogy nem vet rám jó fényt, amit most írni fogok, de mindezidáig Albert Györgyiről nem a riporteri érdemei jutottak eszembe először, hanem az a bizonyos sok évvel ezelőtti, valóságshow-beli szereplése valamelyik kereskedelmi csatornán, abból is csupán annyi, hogy elképesztően faragatlan módon viselkedett, és egyenesen elviselhetetlen, megkeseredett személyiségnek tűnt. Ezúton megkövetem a néhai Györgyit, és nagyon-nagyon örülök, hogy a kezembe akadt a könyve, ami az egyik kedvencem lett a felsoroltak közül.

Gondolom, nem kell különösebben részletesen bemutatnom Albert Györgyi újságírót, aki a tollforgatás mellett élete során rádiózott, tévézett, világsztárokkal készített interjút és sajtómenedzserként is dolgozott. Hosszú éveken keresztül harcolt a depresszióval, ezt tetézte alkoholizmusa, illetve gyógyszerfüggése, és ennek köszönhetően a médiában végül egy igen negatív kép alakult ki róla.

Györgyi a könyvében húsbavágó őszinteséggel mesél a küzdelmeiről – írnám, ha fülszöveget vagy rövid, könyvborítóra kerülő idézetet kellene gyártanom. Most nem akarok hatásvadászkodni, mégis ez az első, ami eszembe jut: 

a kérlelhetetlen, sokszor maró, máskor felszabadító őszinteség és egyenesség, amivel ez a karakán és állhatatos nő magáról és az életéről mesél.

Neki elhiszem, hogy nem a pénz miatt (mintha olyan jól lehetne keresni könyvírással...), hanem mindenek előtt azzal a céllal írta meg a történetét, hogy segítsen a sorstársain. És ha valaki, hát Györgyi tud mesélni a legádázabb démonokról, akik ellen élete jó részében foggal-körömmel harcolt. Nehéz eldönteni, ki győzött végül: a halálát nem öngyilkosság vagy túladagolás, hanem váratlan légzési és keringési rendellenesség okozta. 

Irodalmi érték: + + + +
Információk a depresszióról: + + + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + + + + 


4. Charles R. Cross: A mennyeknél súlyosabb 

a_mennyeknel_sulyosabb.jpgForrás: moly.hu


Nem gondoltam volna, hogy a Kurt Cobain életéről szóló könyv ekkora hatással lesz rám, még akkor sem, amikor már túl voltam az első, nagyjából száz oldalon. Aztán valami hirtelen megváltozott, és nem, a titok nyitja nem az elbeszélő stílusa, és még csak nem is az izgalmas cselekmény. Inkább maga Kurt személye, hiába nem ad rá okot az író, hogy megkedveljük, valami miatt mégis megfog a zenész karizmája, még így, 27 (!) évvel a halála után, a lapokon keresztül is. Annak ellenére, hogy igazság szerint én speciel sosem voltam hatalmas Nirvana-fan. Bár ismertem és szerettem a dalaikat, Kurtről nem tudtam annál többet, mint hogy keményen drogozott, mentális problémákkal küszködött és fiatalon fejbelőtte magát.

A vaskos kötetet egy újságírónak köszönhetjük, aki személyesen is ismerte a zenészt, és saját elmondása alapján több mint 400 interjút készített az ismerőseivel, hozzátartozóival, és akkor még a sok írásos dokumentumról, levélről, naplóról nem is beszéltünk. Szó mi szó, Cross rettentő alapos munkát végzett, és dacára annak, hogy már az első száz oldal után az volt a benyomásom, hogy túlságosan bő lére ereszti a mondandóját, valahogy mégis sikerült észrevétlenül a könyv hatása alá kerülnöm. Azt vettem észre, hogy amíg olvastam – nagyjából egy hétig – folyamatosan velem van Kurt, akkor is, ha éppen nem tartottam a kezemben a könyvet.

A könyvből persze kulisszatitkok is kiderülnek a Nirvanáról. Ez a klip például állítólag teljes mértékben Kurt álmain alapszik


Tudjátok, mi lepett meg leginkább? Hogy ami a piszkosul jóképű, szőke Kurt fejében rejtőzködött, az a legelvontabb és legbrutálisabb horrorfilmek sztorijaival vetekszik, már azok alapján, ami a dalszövegekből és a napló- illetve levélrészletekből kiderül. Mivel a kötetben a személyiségének többnyire a negatív oldala domborodik ki, sokszor kifejezetten utálatosnak találtam őt, ezzel együtt mégis rettentő érdekesnek. Mind Kurtöt, mind az életét, és azt a lefele tartó spirált, amibe menthetetlenül belecsúszott, és aminek leérkezett az aljára.

Ha van könyv, ami beférkőzik az ember tudatalattijába, akkor a Kurt Cobain életéről szóló garantáltan az. 

Irodalmi érték: + + +
Információk a depresszióról: + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + + + + 


5. Sibylle Muthesius: Felhőgyerek 

felhogyerek.jpgForrás: moly.hu


Igaz történet. Nem, nem úgy, ahogy a mai értelemben a marketingesek használják ezt a címkét, hogy minél eladhatóbbá tegyék a produktumot, hanem tényleg, valóban igaz történet. Az alig ismert könyv, a Felhőgyerek tulajdonképpen egy gyászfolyamat terméke, és szerintem egyedülálló a maga nemében, megjelenésekor, 1981-ben pedig méginkább az lehetett. A kötetet egy édesanya állította össze a gyereke naplóbejegyzéseiből, leveleiből, verseiből, dalszövegeiből és festményeiből, a saját meglátásaival, magyarázataival tűzdelve, egybefonva mindezeket egy nagy egésszé, amelyből egy kedves, intelligens fiatal lány portréja bontakozik ki előttünk, aki tele van vágyakkal és reményekkel, rendkívül kreatív és hiperérzékeny.

Pony – a való életben Sonja Gerstner – 16 évesen idegösszeomlást kap, majd különböző pszichiátriai kezelések, hullámhegyek és hullámvölgyek, kétségbeesett próbálkozások, visszautasítások sora után nem bírja tovább, és véget vet az életének. Olvasás közben tanúi lehetünk annak, ahogy a gyötrődő család megpróbál mindent megtenni azért, hogy a lány jobban legyen (sajnos hiába), és betekintést nyerhetünk a 60-as évek végi, 70-es évek eleji német elmegyógyintézetek vitatott módszereibe, az inzulin- és elektrosokkterápiába, és a „bunkerekbe”, ahová a problémás betegeket zárják be.

Irodalmi érték: + + + +
Információk a depresszióról: + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + + +


6. Delphine de Vigan: Semmi ​nem áll az éjszaka útjába 

semmi_nem_all_az_ejszaka_utjaba.jpgForrás: moly.hu


Míg a Felhőgyerekben az édesanya, a francia írónő, Delphine de Vigan könyvében a lány szemszögéből láthatjuk, ahogy egy életet felemészt a mentális betegség. Ismét igaz történetről beszélünk, és ahogy az előző könyv esetében, itt is terápiás jellegű írásról van szó. A könyv különlegességét az adja, hogy az írónő a történetmeséléssel párhuzamosan, külön fejezetekben megosztja velünk a saját érzéseit is, amelyek a munkafolyamat során kerítik őt hatalmukba.

Néha az a furcsa érzése támad az embernek, mintha belelesett volna valakinek a naplójába, amiben a tulajdonos legbelső gondolatai tárulnak fel, és még az elhallgatott, nyomasztó családi titkokra is fény derül. Lucile, az édesanya életét egészen kora gyerekkorától mutatja be a könyv, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, hogyan alakult ki nála a mániás depresszió, mi ágyazott meg a betegségnek, és az hogyan fajult tovább és tovább. Nem könnyű és nem is vidám olvasmány, de nagyon intim és mély. Bízom benne, hogy sokat segített az írónőnek a tragédia feldolgozásában, mi pedig csak empátiát tanulhatunk belőle.

Irodalmi érték: + + + +
Információk a depresszióról: + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + +


7. Juan Antonio Vallejo-Nágera: Szemtől ​szemben a depresszióval

szemtol_szemben_a_dep.jpgForrás: moly.hu


Az öngyilkosságmegelőzés.hu szerint a felnőtt lakosság több mint 20 százaléka átesik életében legalább egyszer súlyos depresszión. Már csak ezért is érdemes lehet bárkinek elolvasni ezt a nem túl hosszú ismeretterjesztő könyvecskét, ami talán kicsit jobban segít megérteni, hogy a depresszió esetében éppen olyan betegségről van szó, mint mondjuk egy pajzsmirigy-alulműködés vagy egy reuma.

De míg egy cukorbeteget sem kezdünk el cseszegetni, hogy ugyan már, szedje össze magát, és egye meg szépen a tejszínhabbal és juharsziruppal nyakon öntött csokireszelékes lekváros palacsintát, meg az akut vakbélgyulladásban szenvedőt se küldjük el, hogy sétáljon egy jó nagyot a friss levegőn, mert attól majd jobban lesz, a depresszióst hajlamosak vagyunk megbélyegezni azzal, hogy csak lusta erőfeszítést tenni, és ha változtatna a hozzáállásán, máris jobbra fordulna minden.

A könyv világosan leírja azt az állapotot, amikor az illető már nem tudja összeszedni magát, hiszen beteg, és éppen ezért van szüksége segítségre. Az is kiderül, hogy milyen belső folyamatoknak köszönhetően képtelen rá, illetve, hogy hogyan viszonyuljunk hozzá, és hogy milyen megoldási lehetőségek, módszerek léteznek a gyógyulásra. Mindemellett nem árt észben tartani, hogy egy elég régi kötetről van szó (az én frissített kiadásom 1999-es), ezért a benne szereplő kutatási eredmények és a kezelési módszerek, gyógyszerek nem a legnaprakészebbek, legújabbak. Ennek ellenére az írás érdekes betekintést nyújt a betegség hátterébe és kezeléstörténetébe, és tapasztalataim szerint a depressziós megéléseinek ábrázolása a mai napig valid. No meg, amint rövid utánajárásomból kiderült, azóta sem született ehhez hasonló összefoglaló a laikusok számára a depresszióról. (Ha mégis, akkor légyszi, szóljatok, szívesen elolvasnám.)

Irodalmi érték: + +
Információk a depresszióról: + + + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + +


8. Dr. Belső Nóra: Depresszió

depresszio_belso_nora.jpgForrás: moly.hu


Sokáig tipródtam, hogy ajánljam-e ezt a könyvet vagy sem, főként, mert a molyos értékelések alapján az olvasóközönség nem rajong érte túlzottan, és szó mi szó, engem sem nyűgözött le maradéktalanul. Ennek ellenére úgy gondolom, sokfélék vagyunk, és lehet, hogy valaki pont ebben a kötetben találja meg a számára leghasznosabb információt. Az például nem elhanyagolható, hogy a pszichiáter megmagyarázza, miért nem „úri muri” a depresszió, plusz nekem személy szerint az olvasmányos, kötetlenebb jellege is tetszett, és a lipótos sztorikat is bírtam. Azt már kevésbé tudtam értékelni, hogy néhol valóban túlságosan elkanyarodott a témától, mert hiába tisztázza a fülszöveg, hogy ne szakkönyvre vagy komoly pszichológiai fejtegetésekre számítsunk, mégis sokszor érdektelenné vált számomra a szöveg, és inkább a témához kapcsolódó információkat vagy történeteket díjaztam volna. Mindent összevetve: nem ez lenne a legelső írás, amit ajánlanék a témában, de azért akadnak benne hasznos infók, érdekességek, így kiegészítésnek, a világszemléletünk színesítésére tök jó lehet.

Irodalmi érték: + +
Információk a depresszióról: + + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + +


9. Jenny Lawson: Őrülten boldog

orulten_boldog.jpgNem tipikusan az a könyv, amit a borító alapján meg merne venni az ember... (Forrás: moly.hu)


A végére hagytam azt a kötetet, ami talán a legmegosztóbb lesz mind közül: a most 47 éves, depresszióval és különböző személyiségzavarokkal, enyhe OCD-vel, trichotillomániával és még ki tudja, milyen más mentális problémával küszködő amerikai írónő 2015-ben megjelent könyvét, amit a saját életéről írt. Jenny-ről az előbbieken túl azt sem árt tudni, hogy nagyon más, mint az eddigiekben bemutatott könyvek főszereplői, és nem csak azért, mert sokkal több nyavalyája van, mint nekik, hanem mert teljesen őrült elhatározta, hogy mindennek ellenére boldog lesz. És nem szimplán boldog, hanem ŐRÜLTEN boldog, azaz maximálisan kiélvezi az élete összes olyan percét, amikor éppen nem gyötri valamelyik betegsége.

the_bloggess.jpgEgy 2011-es portré az újságíró-blogger Jenny Lawsonról (Forrás: Wikimedia Commons, 2011)

Jenny a személyiségének szertelenül vidám oldalát villantja fel a könyvben. Méghozzá egyfolytában. Ezen sokszor hangosan lehet (kell) nevetni, olykor viszont egy picit túllő a célon, ami fárasztó lehet, legalábbis a saját megítélésem szerint. Kisebb adagokban viszont rendkívül szórakoztató ez a könyv, amiben azért jó pár magvas gondolatot is elrejtett a sokat megélt írónő. Ajánlom mindenkinek, aki könnyedebb és mégis hasznos olvasmányra vágyik a depresszióval kapcsolatban, illetve azoknak, akik végigrágták magukat az előző ajánlásokon, és végre fellélegeznének. :) 

Irodalmi érték: + + + +
Információk a depresszióról: + + + +
Engem ennyire tudott beszippantani: + + + + +

Ha tetszett a cikkem, kalandozz még a blogomon, mert sok hasonló írást találsz. Ha szimpi vagyok, kövesd a szerzői oldalam Facebookon, és szeretettel várlak az Instámon is.