Kötél, golyó, méreginjekció: így állunk ma a halálbüntetéssel
Tudod, melyik az egyetlen európai ország, ahol még szabhatnak ki halálbüntetést? Hogy hol végeznek ki többezreket évente? És az utolsó magyar hóhérról hallottál már?
Ha nem vagy igazán otthon a halálbüntetés témakörében, ezerszer hallottad a bitófa szót, de lerajzolni már nem tudnád pontosan, illetve érdekel, hogyan zajlottak a legutolsó kivégzések Magyarországon (és van is gyomrod hozzá), ez a cikk neked készült.
(Forrás: Pixabay)
Hozzátenném: én sem éreztem magam túl tájékozottnak a kérdésben egészen mostanáig, így amikor rátaláltam az utolsó magyar hóhérral, Pradlik Györggyel készült 2009-es interjúra, nemcsak azon döbbentem meg, hogy mennyire tárgyilagosan, elhivatottan és esetenként egyenesen lelkesedéssel mesél egykori munkájáról, hanem maga az akasztás metódusa is megdöbbentett (mert az amerikai filmek alapján egészen máshogy képzeltem). Minderről hamarosan bővebben is szót ejtek, de először is...
Kerüljünk képbe
Hol létezik ma halálbüntetés, és évente hány embert végeznek ki?
Összesített adatokkal természetesen 2020-ból nem, csak az előző évből szolgálhatok: az Amnesty International, a halálbüntetés eltörléséért harcoló szervezet szerint tavaly összesen 657 emberen hajtottak végre halálbüntetést. Rögtön tegyük hozzá, ez csupán a hivatalos adat, és nem tartozik bele Kína, ahol a világon a legmagasabb a halálbüntetések száma, csak éppen az erről szóló információk államtitoknak minősülnek. Mindenesetre becslések léteznek a jogvédő szervezetek és a megbízható médiumok értesülései alapján, és bizony több ezer emberről van szó; egyes források szerint a kivégzések 90%-át Kínában hajtják végre. Összességében elmondhatjuk, hogy 2007-től fogva évente 534-2395 kivégzett személyről biztosan tudunk (ebben ugye megint csak nincs benne Kína).
A halálbüntetések tekintetében Irán szerepelt 2019-ben a második helyen, ott legalább 251 kivégzés volt – vagyis ennyiről létezik hivatalos adat, de a szám a már említett jogvédő szervezet szerint valószínűsíthetően magasabb –, a harmadik pedig Szaúd-Arábia, ott 184 személyen hajtottak végre halálos ítéletet. A sorban Irak (100+), majd Egyiptom (32+) következik, és – bár sokaknak elsőként ugrik be, ha a halálbüntetések szóba kerülnek – az USA csak 6. helyen szerepel 22 emberrel. Az 50 tagállamból jelenleg 28-ban van törvény szerint halálbüntetés, de ezek közül többen felfüggesztették az ítélet végrehajtását. Európában egyedül Belaruszban létezik még halálbüntetés, ott tavaly legalább két embert végeztek ki.
Kivégzőszoba a kaliforniai San Quentin börtönben, ahol méreginjekciót alkalmaznak (Forrás: Wikimedia Commons, 2010)
A halálos ítéletek száma 2019-ben 56 ország vonatkozásában 2307 volt. Az év végére legalább 26 604 ember várt a halálsoron világszerte. Ezen az oldalon van egy térkép (görgess le), amelyen évekre lebontva bejelölték, hol milyen formában létezik még a halálbüntetés, és a kivégzések számát is láthatod.
A világon halálbüntetés...
- 106 országban törvényileg nincs
- 56 országban van, és kivégzéseket is végrehajtanak
- 29 országban lehetne a törvények szerint, de már 10 éve nem végeztek ki senkit
- 7 országban engedélyezik, de csak nagyon súlyos bűncselekmények esetén, amelyeket kivételes körülmények között (pl. háború során) követtek el
Ami a kivégzés módját illeti, lefejezést alkalmaznak Szaúd-Arábiában, villamosszéket az USA-ban, akasztást Bangladesben, Botswanában, Egyiptomban, Iránban, Irakban, Japánban, Pakisztánban, Szingapúrban, Szudánban, Szíriában, méreginjekciót Kínában, az USA-ban, Vietnámban, illetve golyóval végeznek az elítéltekkel Bahreinben, Belaruszban, Kínában, Észak-Koreában, Szomáliában és Jemenben.
Új-Mexikó államban 2009 óta nincs halálbüntetés. Egyetlen villamosszékük most kiállítási tárgy (Forrás: Wikimedia Commons, Ken Piorkowski, 2012)
Érvek a halálbüntetés mellett és ellen
Szándékosan nem szeretnék állást foglalni, már csak azért sem, mert be kell vallanom, hogy úgy érzem, nincs teljesen kiforrott véleményem a témában, de elgondolkodtatásképp szeretném most felsorakoztatni a két oldal, a halálbüntetést támogatók és ellenzők legfőbb érveit.
Mi más lehetne a legfontosabb indok a támogatók részéről, mint az, hogy
a kilátásban lévő halálbüntetés visszatartja az embereket a súlyos bűncselekmény elkövetésétől. Találtam is infót egy amerikai kutatásról, mely szerint „minden kivégzés 74-gyel csökkenti a gyilkosságok számát a rákövetkező évben”. Ezzel szemben az ellenzők – többek között az Amnesty International – azt állítják, a halálbüntetésnek semmiféle elrettentő hatása nincs.
Fogadni mernék, hogy számtalan kutatás támasztja alá mindkét oldal igazát, úgyhogy ezt most nem is taglalnám tovább.
Ha a halálsorról szeretnél olvasni egy mélyen felkavaró és megrázó, de fantasztikus könyvet, Rene Denfeld Az elvarázsoltakját ajánlom, amiről nemsokára írni is fogok itt a blogon (Forrás: Pexels/Cameron Casey)
A másik gyakran hangoztatott érv a halálbüntetés mellett az a nagy kiadás, amit egy életfogytiglanra ítélt bűnöző eltartása jelent, viszont nem árt számításba venni, hogy a halálsoron is hosszú évekig, esetenként évtizedekig tartózkodnak a rabok (legalábbis Amerikában biztosan), többször fellebbeznek és újratárgyalják az ügyüket, ezeknek pedig szintén jelentős a költségvonzata. Ugyanakkor a támogatók szerint a tényleges életfogytosok esetében előjöhet az a probléma, hogy mivel úgy érzik, nincs veszítenivalójuk, veszélyeztethetik a többi rabot és az őröket is.
Az erkölcsi indokokról se feledkezzünk meg: a halálbüntetést támogatók úgy vélik, ha nem végzik ki a gyilkost, az olyan, mintha az ő élete többet érne az áldozatáénál. A másik oldal szerint azonban egyszerűen antihumánus cselekedet elvenni valakinek az életét.
Megvan sajnos az a veszély is, hogy ártatlanokat küldenek halálba. Az USA-ban 1973 óta több mint 160 személyt mentettek fel a halálos ítélet alól, és az Amnesty International számos olyan esetről készített feljegyzést, amikor már maga a tárgyalás is sánított, az illetőnek nem volt megfelelő jogi képviselője vagy kínzással csikarták ki belőle a beismerő vallomást. A halálbüntetés a hatalmon lévők egyik eszköze is lehet: Szudánban és Iránban a politikai ellenfeleket előszeretettel teszik el így láb alól.
Mindez persze csak a jéghegy csúcsa, egy összetett, sokrétű probléma legkézenfekvőbb vonatkozásai, a témáról napestig lehetne beszélni, de mi most inkább nézzük meg, mi a helyzet itthon a halálbüntetésekkel kapcsolatban.
Az utolsó magyar hóhér
Magyarországon 1990-ben nyilvánították alkotmányellenessé a halálbüntetést, az utolsó kivégzés viszont előbb, 1988. júliusában volt. Vadász Ernő, a 28 éves, büntetett előéletű csavargó egy másik férfival együtt követett el gyilkosságot, amiről a Népszabadság így számolt be:
„...az utcán lesben állva várta az 53 éves Juhász Imrét, majd leütötte, és fejbe rúgta a szerencsétlen embert. A magatehetetlen férfit tovább rugdosta, a száját egy zacskóval befogta. Nem találtak pénzt az áldozatuknál, így elvették a nála lévő fél liter pálinkát, az öngyújtóját és a személyi igazolványát. Juhász Imre a helyszínen meghalt.”
Ezután még egy házba is betörtek, ahonnan 710 forint értékben vittek el ingóságokat, majd egy kisvendéglőt raboltak ki (itt ötezer forint és egy 400 forint értékű számológép lett a zsákmány). Vadász Ernőt előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetet emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt ítélték halálbüntetésre. Az emberölést különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítették.
Az ítélet végrehajtására a cikk elején említett Pradlik György közreműködésével került sor. György mintegy véletlenül lett hóhér: valójában börtönőrnek jelentkezett, de amikor az addigi ítélet-végrehajtó elhunyt, és megkérdezték, szeretne-e a helyére lépni, nem sokáig habozott, sőt, valójában büszkeséggel töltötte el a felkérés. Az akkori kivégzésekről a Múlt-kor oldalán lehet olvasni egy részletes cikket, amiből kiderül, hogy az elítélt kivételével az akasztás közben senki sem volt túlságosan józan, és ezt Pradlik is alátámasztja a beszámolójában. (De szerintem igazából nincs mit csodálkozni ezen.)
(Forrás: Pexels/Evelyn Chong)
Az elítéltet rendszerint alaposan benyugtatózták már előző éjszaka, és egy utolsó kívánsága is lehetett. „A jogszabályi rendelkezés szerint átlagon felüli élelemben kellett részesíteni, de ez nem pazar lakomát jelentett. Kérhettek egy felest vagy egy üveg sört, esetleg három deciliter bort, de többet nem” – írja a Múlt-kor.
A kivégzés módja eléggé megrázó, és ahogy már utaltam rá, egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy a filmekben látjuk: zsák a fejre, kötél a nyakra, megnyílik a padló, az illető rángatózik egy darabig, és vége. Persze, volt ilyen is, de ezeknél az akasztási módszereknél félő, hogy nem megfelelő az eséshossz, és vagy nem törik ki a delikvens nyaka, percekig szenved és fuldoklik, vagy a másik véglet: hosszabb esésnél esetleg leszakadhat a feje, már bocsánat a nyers megfogalmazásért. Így a leggyorsabb és legbiztosabb megoldás a bitófa, amit itthon is alkalmaztak, és ide kattintva láthatsz róla képet.
Pradlik György lépésről lépésre bemutatja a metódust a videóban, úgyhogy csak röviden mondom el:
egy facölöphöz létrát támasztottak, ezen állt az ítéletvégrehajtó, rajta kívül pedig még egy vagy két ember segédkezett a folyamatban. Az elítélt felállt egy sámlira, a nyakába és a lábára kötelet hurkoltak, aztán kirúgták a lába alól a sámlit, majd teljes erőből elkezdték húzni fönt és lent is. Amikor teljesen kifeszült a test – ami közben akár 15-20 centit is nyúlhatott – a fent álló hóhér leemelte a fejet a gerincoszlopról, vagyis kitekerte az illető nyakát. Mindez néhány másodperc alatt ment végbe.
Pradlik 12 évig hóhérkodott, amiről a feleségén kívül senki sem tudott. Amikor 2009-ben kamerák elé állt, hogy elmesélje munkájának felkavaró részleteit, kifejtette: nem a bosszú vezérelte, csupán egy feladatnak tekintette a dolgot. A halálbüntetés eltörlését irritálónak találja. Mint fogalmaz: „Azokat a bűnöket, amiket egyes emberek elkövetnek, még az Úristen sem tudja megbocsátani. Aki bűnt követett el, az bűnhődjön.”
Források: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt
