Ha felmerült már benned, hogy aláveted magad a lézeres szemműtétnek, biztosan te is kíváncsi vagy arra, hogy mi várhat rád. A klinikák hajlamosak elsiklani az árnyoldalak felett, a netes fórumokon pedig azok a leghangosabbak, akik negatív tapasztalatokat szereztek, így nem csoda, ha össze vagy zavarodva. Közel három héttel ezelőtt estem át a beavatkozáson, és most a saját tapasztalataimra alapozva összeszedtem, mi az, amit jó tudni, mielőtt befekszel a lézer alá. 

Sosem felejtem el, amikor kiderült, hogy szemüvegre van szükségem. Ötödikes voltam, és egy hét leforgása alatt a leghátsó padból a legelsőbe kerültem, de még onnan is rosszul láttam a táblát. Kapásból mínusz másfeles körüli dioptriával indultam, és ezután is rohamtempóban romlott a szemem. A szemüveg borzalmasan állt, ezért sokszor egyszerűn nem vettem fel, ami miatt rengeteg kellemetlen élményben volt részem. Csak 18 évesen lett kontaktlencsém, addig a tanórákat kivéve többnyire vaksin botorkáltam a világban. A szemromlásom csak a húszas éveim elmúltával állt meg: a vége mínusz 8 lett, plusz cilinder, mindkét szememen. Maradhat? Úgy döntöttem, nem.

Ekkora dioptriánál egy lézeres látásjavító műtét túlzás nélkül történelmi pillanat az ember életében. Reggel még te vagy a vakegér, aki a vécére sem talál ki szemüveg nélkül, este pedig már messziről nézed „csupasz” szemmel a feliratos filmeket – ez felér egy csodával.

Ebből a felütésből már kiderülhet, hogy én alapvetően a műtét mellett vagyok (bár egy-két dioptria esetén nem feltétlenül tartom szükségesnek), viszont úgy gondolom, sok olyan dolog van, amit jó, ha tud az ember, mielőtt belevág, és amit a műtétet végző klinika vagy orvos sajnos nem feltétlenül hangsúlyoz. Magáról a gyógyulási folyamatról alig mesélnek, és a kockázatokról sem esik túl sok szó, még ha nem is arra kell gondolni, hogy a páciens agyát átégeti a lézer, vagy hogy örökre megvakul. (Nem biztos, hogy bevallanád, de tudom, hogy ehhez hasonló teljesen irreális félelmei mindenkinek vannak, aki műtét előtt áll, szóval szögezzük le már az elején, hogy ilyen nem fordulhat elő. ;) )

Nem vagyok orvos, és nincsenek tuti statisztikáim arról, hogy mekkora a műtétek sikerességi aránya, viszont nagyon sokat beszélgettem olyanokkal, akik átestek lézeres kezelésen, elejétől végéig elolvastam néhány kapcsolódó fórumot és szemműtétes Facebook-csoportok bejegyzéseit, külföldi oldalak sokaságát böngésztem át, illetve az engem vizsgáló, kezelő orvosoktól sem voltam rest mindent megkérdezni, ami eszembe jutott és amit fontosnak tartottam. Ezeket mérlegelve olvassatok tovább; bízom benne, hogy tudok szolgálni pár hasznos infóval.  

Disznópörzsölés

Az első vizsgálatot követően egy asszisztens azt mondta nekem, hogy 10-ből 6 ember nem alkalmas lézeres szemműtétre. Ez elsőre talán soknak tűnik, de az a helyzet, hogy számtalan kizáró tényező létezik: többek között, ha túl vékony a szaruhártya, ha pedig a páciens szeme még romlásban van, teljesen felesleges megműteni, hiszen az azután is tovább fog romlani.

Mielőtt belevágnék a műtét véres részleteinek a taglalásába, egy dolgot még tisztázzunk, hogy biztosan mindenki képben legyen. Alapvetően két műtéttípust különíthetünk el egymástól. A PRK, azaz a felszíni kezelés úgy működik, hogy a lézer elpárologtatja a szaruhártya felső rétegének megfelelő részeit. Ennél a műtéttípusnál a gyógyulási folyamat fájdalmasabb, hosszadalmasabb, de az eljárás veszélytelen és hatékony. A másik nagy csoportba, ami szintúgy veszélytelen és hatékony, a lebenyes műtétek tartoznak, nekem csak ilyen lehetett a magas dioptria és a kissé elvékonyodott ideghártya miatt. Ahogy a kezelés neve is mutatja, ilyenkor a szaruhártya felső rétegéből lézerrel kikanyarítanak egy karikát (kicsit tudományosabban: kialakítják a lebenyt), ezt felhajtják, és ezután egy másik lézer elvégzi a korrekciót a szaruhártya alsóbb rétegeiben. Ez a technika drágább, viszont gyorsabban gyógyul a szem. Hogy ki melyikre alkalmas, az a vizsgálat során derül ki.

És akkor következzen a várva várt sztori a műtétről. Azt tudnotok kell, hogy bár szívesen elmesélem, úgy érzem, a szavak nem tudják jól leírni, ami történt. Magamból indulok ki: bár előzőleg én is több ember beszámolóját meghallgattam, mégis életem egyik legszürreálisabb élményében volt részem. Most tehát kicsit olyan, mintha azt kellene elmesélnem, hogyan raboltak el az ufók.

Mindenekelőtt be kell vallanom: rettentően izgultam, a szerencse az volt, hogy nagyon gyorsan pörögtek az események. Még jóformán oda sem értem, máris behívtak egy utolsó ellenőrző vizsgálatra, ezután megismerkedtem az orvosommal, majd papírokat kellett aláírnom. Fizettem, és bevettem a kötelező Xanaxot (ennek az adagját kicsit keveselltem…), aztán már csak arra ocsúdtam fel, hogy az előkészítőben ülök (vagy fekszem? nem is emlékszem hirtelen), és egy nagyon kedves lány cseppentget érzéstelenítőt a szemembe, majd törölgeti körbe Betadine-nal, miközben én azt ecsetelgetem neki, mennyire félek (jól van, na, nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki ennek ellenére is bevállalja, amit be kell), és arról filozofálgatok, hogy milyen fura lehet az ő munkája, ami lényegében abból áll, hogy gyors egymásutánban nyugtatgatja a halálra rémült, műtétre készülő pácienseket. Ezután a nagyonkedves lány (aki nagyon csinos is volt, még így is láttam) bekísért a műtőbe. Elhelyezkedtem az ágyon, amin kis mélyedést alakítottak ki a fejnek, hogy el ne mozduljon, és a nagyonkedveslány elmesélte, mi fog történni - és aztán tényleg az történt, amit mondott.

Belehelyeztek a szemembe egy szemterpeszt, ami nem egy középkori kínzóeszköz, hanem egy nagyon hasznos kis alkalmatosság, segít abban, hogy ne tudj belekacsintani a lézerbe. Majd a zöld fénybe kellett belenéznem egészen mozdulatlanul 15 másodpercig, amíg az első lézer elkészítette a lebenyt. Minden egyre homályosabb lett, végül elfehéredett a világ. Akkor a másik szememre cuppant rá a lézer, és miután ezen is körbevágta a lebenyt, áttoltak a másik gép alá. Következett a műtét egyetlen része, ami nem érintésmentes. A doktornő egy (bocsi, de le kell írnom) kampós eszközzel felhajtotta a lebenyt. Csak félig-meddig láttam, mi van a kezében (visszahajtáskor jobban), és kissé meglepődtem, de aztán gyorsan osztottam-szoroztam, és arra jutottam, lehet, hogy most már késő lenne felugrani, úgyhogy inkább rábíztam magam a kezére és a rutinjára. Utólag azt mondom, valószínűleg ez is sokkal ijesztőbben hangzik, mint amennyire kockázatos lehet. Persze, elképzelhető, hogy tévedek, ebben az esetben viszont eddig minden páciensnek hatalmas mázlija volt, mert még nem hallottam olyanról, hogy valakinek a földről ette volna fel a macska a lebenyét.

Ezután következett a varázslat, vagyis működésbe lépett a csodalézer, ami konyhanyelven megdolgozza a szaruhártyát, és „leszedi” a dioptriákat. Ismét szemterpesz, fénybe nézés, ekkor viszont már nemcsak egy, hanem több fénypontot is láttam, először valami fekete-fehér hangyafocit, talán még sistergett is, mint amikor a bekrepál a tévé, aztán hangosabb zúgás közepette sok összevissza szikrázó piros foltocska tűnt fel.

Hirtelen megéreztem a disznópörzsölés- vagy ha úgy jobban tetszik, égett bőr- és hajszagot, amiről már hallottam ezelőtt is, és tudom, hogy nagyon szarul hangzik, de élőben inkább csak érdekes volt. A fények kimerevedtek, beleégtek a szemembe. A lebenyt visszasimogatták, és vastag sugárban megöntöztek műkönnyel. Ezzel véget ért az egyenként nagyjából másfél perces furcsa űrutazás.

Amikor megkönnyebbülve felültem, ugyan ködfátyolon keresztül, de már élesen láttam (ez kb. 3-4 óra alatt oszlott el teljesen). Jött a nagyonkedves lány, aki tényleg nagyon csinos volt, most már meg is bizonyosodhattam róla. (Utólag sokat gondolkoztam azon, vajon miért nem találkoztam egy férfi alkalmazottal sem, de azóta sem sikerült rájönnöm a titok nyitjára.) Egy óra múlva csekkolták, rendesen visszatapadt-e a lebeny (vissza), és útnak engedtek (éljen). A másnapi kontrollon a bal szemem 90, a jobb 100%-os volt, egy hét múlva ezek a számok 95-re és 120-ra nőttek, újabb egy hét elteltével 120-ra és 110-re változtak, és ezzel el is érkeztünk az első két tisztázandó körülményhez. 

Hogy a viharba lehet 120 százalékos a látásod?

Aki még nem ásta bele magát a témába, mind megmosolyog, amikor elújságolom, milyen jó lett a szemem. Végül is jogos, mert mi a fenét jelenthet az, hogy valakinek 120 (vagy még több) százalékos a látása, hogyan létezhet a tökéletesnél, vagyis a száz százalékosnál is jobb látás? Nos, a százszázalékos látásélesség esetében a szemésznyelven „nyers távoli visusnak”, azaz a szemüveg nélküli látásélességnek az értéke 1, ilyenkor ugyebár nincs szükség korrekcióra, mivel az illető jól látja, amit kell. (Hogy mi az, amit látni kell, és ezt ki határozta meg, mikor és mi alapján, az egy nagyon érdekes kérdés, lehet, hogy egyszer ennek is utánamegyek majd.)

Aki ennél is jobban lát, annál az említett érték még magasabb is lehet: 1,1; 1,2; 1,3 és így tovább, ami a 110, 120, 130%-os látásnak felel meg. A látásvizsgáló táblákon ezekhez az értékekhez egyre kisebb és kisebb kiolvasandó számok tartoznak, értelemszerűen a százalékod attól függ, meddig látod a táblát. Azt azért elárulom, hogy ahol én voltam, ott elég bőkezűen bánnak ezekkel a százalékokkal, és sokszor nem kellett élesen látni, elég volt jól tippelni, hogy megengedően ráírják a leletre a magasabb százalékot. Persze, lehetséges, hogy ez orvosilag így helyes, ezt őszintén szólva nem tudom, akinek fontos, az szőrözhet ezen, mindenesetre ha jól meg tudod tippelni az 1,2-es vagy 1,3-as sort, nagyon valószínű, hogy tényleg nincs szükséged szemüvegre.

Szemfülesek kiszúrhatták, hogy azt írtam, a második vizsgálaton a jobb szemem 120, aztán pedig csak 110%-os volt. Ez az eredmény érzésem szerint nem egy szubjektív orvosi megállapításból született; a legutóbbi alkalommal tényleg rosszabbul láttam a jobb szememmel, a ballal pedig jobban, és ez az én egyik nagy, ámde mindenképpen jobbító szándékú kritikám a lézeres szemműtéteket végző klinikákkal, orvosokkal szemben (azért mondom többes számban, mert hasonlókat olvastam a többi helyről is). Nevezetesen, hogy nem készítenek fel arra, hogy a műtétet követő hetekben, sőt, hónapokban nagyon sokszor változhat pozitív és negatív irányba is a látásélesség. Főleg a Facebook-csoportokban fordul elő rendszeresen, hogy a műtéten átesett emberek megijednek és/vagy elkámpicsorodnak, amikor azt tapasztalják, hogy mondjuk egy héttel a műtét után nagyon klasszul látnak, két hét múlva pedig esetleg sokkal rosszabbul. Ez velem is így volt, holott én ezekből a beszámolókból előre próbáltam lelkileg trenírozni magam a kellemetlen szitura. Azt hiszem, nálam sokat nyomott volna a latban, ha hiteles információként elsődleges forrásból, magyarán a klinikán a szakemberek szájából hallom, hogy nem kell majd aggódnom.

Hamarosan folytatom, és elmesélem, hogy

• milyen érzés volt monitort nézni a műtét után,
• szerintem jó ötlet-e belépni facebookos szemműtétes csoportokba,
• igaz-e, hogy a beavatkozást követően soha többé nem romolhat a szem,

és megosztom veletek a kutatásom eredményét is, ami a műtét utáni kontaktlencseviseléssel kapcsolatos. Itt olvashatod a cikk második részét.

Addig is, ha szeretnél jobban utánanézni a témának, és kíváncsi vagy mások tapasztalataira, ezt és ezt a Facebook-csoportot ajánlom.