Miért tartjuk szexinek a károsodott bőrt?

Lassan vége a nyárnak, és a te bőröd még mindig hófehér? Cseppet se bánd! Utánajártam, honnan ered a napozás kultusza, és hogy mi az igazság a napsugarak káros és üdvös hatásaival kapcsolatban.

chicken-1545694_1920.jpg

Világéletemben utáltam napozni. Gyerekkoromban és később, tiniként végtelen csodálattal tekintettem azokra a nőkre a strandon, akik lehetőleg minél kevesebbet takaró cuccokban, sokszor egy csepp naptej nélkül (mert attól aztán nem lehet barnulni!), elszántan feküdtek hosszú órákon keresztül a tűző napon. Az járt a fejemben, mégis hogyan képesek mozdulatlanul elviselni a vegytiszta szenvedést, amit az okoz, ahogyan a nap folyamatosan perzseli a testük minden egyes négyzetcentiméterét. Sok családtagom és barátnőm is előszeretettel hódolt ennek az időtöltésnek, aminél borzalmasabbat nehezebben tudtam elképzelni (ilyen lehet a pokolban?), de a végeredmény nagyon tetszett, hiszen – bár egy-két kisebb-nagyobb leégés néha becsúszott – végül mind szép csokibarnára sültek. Én is szerettem volna bronzos bőrt, de legtöbbször tíz percet is csak nagy kínkeservek árán bírtam a napon, inkább mindig a vízben kötöttem ki, így bár kevésbé egyenletes, de valamilyen szintű barnaságra én is rendszerint szert tettem a nyár végére.

A gyerekkorból kinőve aztán javarészt elfogyott a lelkesedésem a strandolás iránt és a barna bőr sem izgatott többé, ezért onnantól kezdve még annyit sem tartózkodtam a napon. Akkoriban már egyre több helyről lehetett hallani, hogy mennyire káros a napsugárzás, amire az ismerőseim többsége nagy ívben tett (és sokan sajnos a mai napig így vannak vele). Sokszor megkaptam, mennyire fehér vagyok, mintha ugyan beteg lennék, vagy bűn lenne, hogy rühellek a napon aszalódni. Most már nem igazán érint meg a dolog, és ha beleszámítom mindazt, amit a napsugárzás hatásairól tudok, pláne nem bánom a fehérséget. Idén egészen pontosan egyszer voltam strandon, az elmúlt hosszú hétvégén, és persze hiába kenegettem magam ezerrel, sikerült leégnem. Közben pedig azon gondolkodtam, vajon miért tartjuk annyira szexinek a barnaságot, ami tulajdonképpen nem más, mint a bőrsejtek károsodása.

Itthon aztán utánanéztem, hogyan épült be a napozás aktusa a kultúránkba. Spoiler: egy korabeli influenszernek köszönhetően.

img-3794.jpgÉn nagy valószínűséggel barnább már nemigen leszek ezen a nyáron (sem), éljen! Zárójelben: a strandolás egyébként klassz volt, és nekem elég is 2020-ra :) (Fotó: Nagy Sándor)

Így lett menő tönkretenni a bőrünket 

Az ókori rómaiak tudtak élni: első körben ugye ott voltak a nagy lakomák és a kéjes fürdőzések, de szívesen sütkéreztek a napon is. A barna bőrt azonban nem tartották arisztokratikusnak, így ha megcsókolta őket a nap, sebtében bőrhalványítót kentek magukra, ami rendszerint krétaport, mészkövet vagy fehérólmot tartalmazott. Egyes források szerint természetes fényvédőket is ismertek és alkalmaztak, főleg növényi olajokat, például olívaolajat. (Gyorsan mondom: kevés lesz, úgyhogy ne próbáld ki, hacsak nem akarsz szépen megsülni a napon.)

Hosszú évszázadokon keresztül globálisan undinak tartotta az emberiség a barnaságot (az ázsiaiak többsége még ma is). I. Erzsébet királynő korában szintén mérgező, ólomtartalmú krémekkel kompenzálták a lesülést, sőt, kék ereket festettek a bőrükre, hogy az még áttetszőbbnek tűnjön. Tiszta sor: ha valakit megkapott a nap, az nagy valószínűséggel a földeken dolgozott és szegény volt. Az előkelő hölgyek ezzel szemben napernyőket, hosszú ruhát, kesztyűt, kalapot viseltek, hogy őrizzék alabástrombőrük fehér tündöklését.

Aztán jött az ipari forradalom, és a fizikai munkát onnantól kezdve egyre inkább a gyárakban és a bányákban végezték a földek helyett, így kissé kezdtek átalakulni a fehér bőrhöz társított asszociációk. A levegő minősége, a füst és kosz sem mutatkozott túlzottan csábítónak a munkásnegyedek lakói számára, ezért a legtöbb időt a lakásaikban töltötték. A napfény, vagyis inkább a D-vitamin hiányát megsínylették az emberek, számtalan beteg gyerek született, de a felnőttek sem örvendtek kielégítő egészségi állapotnak.

Ekkor, az 1890-es években találta fel John Harvey Kellogg (akinek a kukoricapelyhet is köszönhetjük) a fényterápiás eszközeit – az öreg egyébként nagy feltaláló volt, itt olvashattok róla egy klassz cikket –, egy nagy lámpát, amivel gyerekeket „gyógyított”, és egy furcsa ágyat, ami szintén a fényhiány kiküszöbölésére szolgált. 1903-ban Niels Finsen izlandi orvos kapott Nobel-díjat a napfényterápiájáért, amit angolkór és bőrtuberkolózis ellen használt. 1913-ra elfogadottá vált a terápiás jellegű napfürdőzés, vízparton üdülni pedig addig is szerettek a tehetősebbek, de a barnulástól egy jódarabig még ódzkodtak.

A nagy pálfordulást Coco Chanel 1923-as francia riviérán töltött nyaralása jelentette, ahonnan a divatikon szépen lesülve tért haza. Ugyan állítólag nem szándékosan, de ezzel elpusztíthatatlan trendet teremtett. Ráadásul ekkoriban kapták fel az afroamerikai Josephine Bakert is Párizsban. A barna bőr új jelentést nyert: a divattal, a luxussal azonosították.

baker_harcourt_1940_2.jpgJosephine Baker afroamerikai származású francia énekesnő, táncosnő, előadóművész (Forrás: Wikimedia Commons/Studio Harcourt, 1940)

Ezután már pörögtek a napozás kultuszát erősítő események: 1946-ban megjelent az első bikini, az 50-es években pedig az emberek elkezdtek babaolajat használni, hogy rásegítsenek a barnulásra. 10 évvel később már egyre többen engedhették meg maguknak a külföldi nyaralást, és a légi utasszállítás is sokat fejlődött, a magyarok pedig tömegesen megindultak a Balaton felé, így a strandolás és a napozás egyre elterjedtebb lett. A 70-es években piacra dobták az első önbarnító krémeket, melyek tulajdonképpen nem tudtak sokkal többet, mint egy barna festék, 71-ben a Mattel bemutatta a barnára sült Malibu Barbie-t, 78-ban pedig megjelentek az első szoláriumok.

Bár a nyolcvanas években már nyilvánosságra kerültek az első kutatások a napsugárzás káros hatásairól, ugyanis ekkorra jelentősen megugrott a bőrrákkal küzdők száma, a bronzos bőrt sosem tekintették egészségesebbnek, mint akkor, hála az olyan sportos, népszerű és persze csodaszépen lebarnult hírességeknek, mint Cindy Crawford vagy Claudia Schiffer.

Talán az elmúlt tíz év során enyhült valamicskét a napozásőrület, kicsivel több naptejet, fényvédőt használunk, és már nem muszáj feltétlenül csokibarnának lennünk ahhoz, hogy szexisnek tartsanak.

Grátisz a barnaság mellé: bőrrák, ráncok, pigmentfoltok

A napozás egyes káros hatásai már biztosan a könyökötökön jönnek ki, úgyhogy most inkább csak röviden végigszaladok rajtuk, és azokról mondok többet, amikről általánosságban kevesebbet beszélünk. Kezdetnek ott a napallergia, azaz a vissza-visszatérő, kellemetlen, viszkető kiütés. A leégésre és a különféle pigmentációs rendellenességekre most nem térnék ki részletesen, viszont kevésbé köztudott, hogy hosszú távon az UV-sugárzás károsíthatja a retinát is, ezért mindenkinek nagyon javallott erős napsütésben a napszemüveg viselése (meg azért, mert ha hunyorogsz, csúnya ráncos leszel).

A napsugárzás hatására kialakulhat bazális sejtes vagy laphámsejtes karcinóma, illetve melanoma, ezek közül ez utóbbi a legveszélyesebb bőrrák, ami akár halálos is lehet, és sokszor a szoláriumozás következményeként lép fel.

Tudtad, hogy a bőröregedésért 80%-ban a napsugárzás a felelős? Az UV-sugárzás hatására gyengülnek a bőrben lévő kollagén- és elasztinrostok. Vicces, hogy sokan vagyonokat költenek „ránctalanító” krémekre és kezelésekre, közben pedig orrba-szájba szoliznak, fényvédő nélkül mennek az utcára nyár közepén és eszükbe sem jut 20 faktorosnál erősebb naptejet használni a strandon.


Tajti Ildikó bőrápolási tanácsadó és kozmetikus, akitől rengeteget lehet tanulni a tudatos bőrápolásról, nagyon találóan „ráncosító koporsónak” nevezi a szolit, és az oldalán azt írja, körülbelül háromszor akkora DNS-károsodást szenvedünk el a szoláriumban koncentráltan megkapott UV-sugárzástól, mint a napon. (Más oldalakon még ennél is nagyobb számokról olvashatunk.) A szoláriummal kapcsolatos másik nagy tévedés, hogy a hatására D-vitamin képződik a szervezetünkben. Erről szó sincs, hiszen ott döntően UV-A, és nem UV-B sugárzásnak vagyunk kitéve, a D-vitamin szintetizálódásához pedig ez utóbbi szükséges.

Ha eddig azt hittétek, lehet „mértékkel” szolizni, jó szívvel ajánlom Ildi alábbi videóját:

Mégis a napfény a legjobb antidepresszáns

Ha eddig úgy tűnt, azt szeretném sugallni, hogy mostantól június elsejével mindenki zárkózzon be a négy fal közé és ki se dugja az orrát szeptemberig, nehogy napfény érje a bőrét, most szeretném jelezni, hogy egyáltalán nem erről van szó. A napfénynek ugyanis vannak szuper hatásai is, amiket nem akarok elhazudni, többek között, hogy elősegíti a szerotonintermelést, amitől vidámabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk. Van is egy szezonális depressziónak nevezett jelenség, amit a napfény hiánya okoz, ezért leginkább a téli időszakban jellemző. A jeleit (fáradékonyság, aluszékonyság, levertség stb.) rendszerint én is felfedezem magamon január-február tájékán. Tehát szó se róla, nagyon is fontos, hogy töltsünk időt a szabadban, ami nem azt jelenti, hogy álljunk ki délben a tűző napra. Az örömhormonos mutatvány akkor is működik, ha árnyékban üldögélünk vagy az erdőben, árnyas fák alatt sétálunk, fényvédővel vagy naptejjel bekenve, és egyébként elég hozzá akár napi cirka 15 perc is. Szakértő oldalak szerint a legveszélytelenebb, ha mindezt a reggeli órákban tesszük.

Azt is mindenki tudja, hogy a napfény hatására D-vitamin termelődik a szervezetünkben, aminek rengeteg pozitív élettani hatása van: többek között a csontok, az immunrendszer, a szív működésére hat, és a legutóbbi kutatások szerint tumorellenes hatású is. Ezek mellett bizonyos felmérések kimutatták, hogy egy kis napfürdőzés segít kordában tartani a magas vérnyomást és kellemesebb alvást eredményezhet.

pexels-hassan-ouajbir-1535288.jpg(Fotó: Pexels/Hassan Ouajbir)

Egy (félig-meddig) tévhitet azonban még megemlítenék. Tinédzserkoromban sokszor mondták a szüleim, hogy „napoztassam a pattanásaimat”, mert a napfény majd szépen „leszárítja” őket, és ez bizonyos mértékig valóban így is volt, nyáron tényleg mindig szebb volt a bőrképem. Most már tudom, ez annak köszönhető, hogy a napfény megöli az aknék kialakulásáért felelős P. acnes baktériumokat – ugyanakkor az UV-sugárzás hatására megvastagszik a bőr és könnyebben eltömődnek a pórusok, illetve jönnek a ráncok és a pigmentfoltok, tehát amit az ember nyer a réven, azt elveszti a vámon.

Szóval hogyan lehet okosan napozni?

Azt sehogyan. Az a büdös nagy helyzet, hogy egészséges barnulás nem létezik, erről bátran megkérdezhetitek bármelyik valamire való bőrgyógyászt. Továbbra sem akarom démonizálni a napfényt, főleg a fent felsorolt jótékony hatások tükrében, ezért összeszedtem néhány jótanácsot arra vonatkozóan, hogyan érdemes a napra menni, így a következő nyári szezonba már kicsit felkészültebben vághattok bele.

  • UV-kisokos: Az UV-sugárzásnak három tartománya van, az UVA károsítja a kollagénrostokat, ezért ennek köszönhetjük a bőröregedést, valamint kisebb mértékben a bőrrákot. Az UVB segít a D-vitamin-képződésben, de ez az, amitől leégünk és szembetegségünk, illetve bőrrákunk lehet, és gyengítheti az immunrendszert. Az UVC sugarak általában nem érik el a Föld felszínét.
  • Mi az az SPF? Sun Protection Factor, vagyis fényvédő faktor. Megmutatja, hogy az adott termék mennyi UVB sugarat enged át: egy 10-es faktorú fényvédő a sugarak tizedét, azaz 10%-át, egy 50-es pedig a 2%-át. Az SPF30-as krém az UV-sugarak 96,666%-át, az SPF50-es a 98%-át szűri ki, tehát nincs olyan, hogy 100%-os védelem. Jó tudni, hogy a fényvédők hatása nem adódik össze, mindig a legmagasabb faktorszámú termék védelme él.
  • Amikor erős napsugárzás éri a bőrünket, sötétebb pigmentek képződnek, hogy megvédjék a bőrt, ezt nevezzük barnulásnak, ami már mindenképpen károsodásnak tekinthető. Amikor a bőr nem tud elegendő pigmentet termelni, ráadásul le is égünk.
  • Aranyszabály: ha teheted, mindenképpen kerüld el a közvetlen napfényt délelőtt 11 és délután 3 között!
  • Még borúsabb időben is megkaphat a nap, az UV-sugarak 30-50%-a ugyanis átjut a felhőkön. Ha fúj a szél, nem érzékeljük annyira erősnek a napsugárzást, ezért ilyenkor különösen észnél kell lenni.
  • Használj fényvédőt, naptejet 20-30 perccel azelőtt, hogy kimennél a szabadba vagy az utcára, és ne felejtsd el 2-3 óránként újrakenni, strandoláskor pedig minden mártózás után, akkor is, ha a flakonon a „vízálló” felirat szerepel. Jó tudni, hogy ezek a termékek a felbontás után fél évvel már veszítenek a hatékonyságukból.
  • Nem biztos, hogy ami a testedre jó, az arcodon is beválik és fordítva, ugyanis az arc érzékeny bőre nem minden krémet tolerál jól, illetve lehet, hogy kevés rá, ami a tested többi részére elegendő.
  • A fényvédőn túl jó szolgálatot tehet egy kalap, sapka vagy kendő, és ne felejtsd el a napszemüveget sem.

Források: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt

Ha tetszett a cikk, és olvasnál még hasonlókat, kövesd a blogomat, és ha van kedved, a szerzői Facebook-oldalamra is vethetsz egy pillantást. Ha érdekel, ki vagyok, csekkold az Instámat.