Rúzsevolúció: a juhverejtéktől a krokodilkakiig ezt mind a szánkra kentük
Ötezer év ajaksmink-történelme július 29-e, a rúzs világnapja alkalmából
Oké, ez a világnap-dolog minden kétséget kizáróan marketingfogás, mégis klassz apropó, hogy elmeséljek pár dolgot a kedvenc sminkcuccomról. Tudom, a hímek többsége és a szájsminket mellőző lányok már most elkattintottak innen, ha egyáltalán véletlenül idetévedtek volna – és nagyon is bánhatják, mert nem picsulás következik, hanem néhány érdekesség a legszélsőségesebben megítélt sminktermék nem mindennapi történelméből.
Akik régebb óta ismernek, és mostanában nem találkoztak velem, biztosan meglepődtek a fenti kijelentésem, nevesül, hogy a rúzs a kedvenc sminkcuccom, ugyanis nem sokszor láthattak kirúzsozva. (Sőt, általában a sminkelést sem vittem túlzásba: egy kis púder, szemceruza, szempillaspirál, aztán jó napot. Ez is inkább csak mostanában kezd megváltozni, helló, 30 plusz.) A helyzet az, hogy nagyjából három évtizedig a rúzsok nem akartak a barátaim lenni. Bár mindig nagyon tetszettek másokon, de akárhányszor kirúzsoztam magam és belenéztem a tükörbe, kénytelen voltam tudomásul venni, hogy úgy nézek ki, mint egy tízéves, aki az anyukája sminkes fiókjában turkált, és suttyomban körbekente a száját.
...szóval csak hosszú évek alatt jött meg ez is
Lehet, hogy hozzá kellett öregednem a rúzsokhoz, de persze az is előfordulhat, hogy az egész megszokás és magabiztosság kérdése, mert az első pár alkalommal, amikor kilépsz az emberek közé kirúzsozott szájjal, főleg, ha erőteljesebb színekkel próbálkozol, garantáltan furán fogod érzni magad. (Aki nem így volt vele, jelentkezzen.) Ám ha egyszer rákattansz, nincs megállás. El ne áruljátok senkinek, de most már nekem is annyiféle rúzs csücsül a neszesszeremben, hogy egy fél élet kellene az elhasználásukhoz, de mindig megtetszenek újabb és újabb színek, amiknek nem tudok ellenállni. A lényeg, hogy rúzsozni tök jó, persze, nem lételem (ahogy egyébként úgy általánosságban sminkelni sem az), de vidámabbá, magabiztosabbá és szebbé tehet, ha akarod. Ennyi volt a személyes és csajos rész, most jöjjön, amit ígértem: a rúzsokhoz kötődő érdekességek garmadája. Ugorjunk egy kicsit az időben – úgy 5000 évet visszafelé.
Július 29-ét a legtöbb netes forrás szerint nagyjából tíz évvel ezelőtt nevezték ki a rúzs világnapjának Amerikában, de valójában nem sokat tudni az eredetéről, egyes weblapok szerint Huda Kattan sminkes és beauty blogger nevéhez köthető. Annyi biztos, hogy nem egy hivatalos, nemzetközi világnapról van szó, mindenesetre a sminktermékeket forgalmazó cégek és kereskedők előszeretettel hivatkoznak rá már Magyarországon is. Ha amúgy is vásárolnál rúzst, valószínűleg találsz kedvezményeket ezen a napon, egyébként ne költs feleslegesen, csak tedd fel a kedvenc rúzsod és érezd szépnek magad. :)
Mi a közös a féldrágakövekben, a juhok verejtékében és a csiganyálban?
Rögtön el is árulom: az, hogy már mindet rákentünk a szánkra rúzs gyanánt az elmúlt évezredek során. Na jó, nem pont mi, hanem az őseink, nők és férfiak egyaránt. Úgy tudjuk, legelőször egy 5000 évvel ezelőtt élt Subat nevű sumér celeb színezte az ajkait, aki királynő vagy papnő lehetett, és vörös színű kőport, illetve „fehér ólmot”, azaz ólomkarbonátot használt, amiket kagylóhéjban tárolt. Trendet teremtett, mert szépítkezési szokásait a minószi civilizáció is azonnal lemásolta, ők viszont már a tüskéscsiga nyálmirigyéből nyerték ki az értékes lilás-vöröses pigmentet. Úgy szól a fáma, hogy akkoriban ezek mellett még összetört féldrágaköveket is használtak sminkelésre.
A rúzsozás eredettörténetéből nem hagyhatjuk ki Kleopátrát sem, aki összetört bíbortetvek segítségével festette vörösre az ajkait. Az ősi egyiptomiak esetében a smink társadalmi státuszt is jelölt. Ők a szájukat narancsos, magentás, kékesfeketés árnyalatokkal hangsúlyozták, ehhez hennát vagy mérgező jód- és brómtartalmú algákat használtak, ha pedig extrán csillogó hatást szerettek volna elérni, akkor egy kis halpikkellyel dobták fel az ajaksminket.
Az ókori görögök közül sokáig csak a kurtizánok festegették a szájukat, majd lassan a rangosabbak is magukévá tették a szokást. A görögök bevállalósak voltak, nem elég, hogy mérgező cinóbert, esetenként krokodilürüléket, emberi nyálat és juhverejtéket is kevertek a vörös festék és a bor mellé a rúzsokba. A kínaiak bezzeg már úgy ezer évvel ezelőtt is méhviasszal elegyítették a szájsminkjüket, és illóolajokat használtak ajakpuhítás céljából. A rúd formájú, szilárd rúzsokat egy andalúz arab tudósnak, Abu al-Kaszim al-Zahravinak köszönhetjük, aki 1000 környékén készítette el az első ilyet.
Forrás: Pexels
Az ördög és a nőjogi mozgalmak szimbóluma is volt
I. Erzsébet angol királynő imádta vörösre festeni az ajkait, neki köszönhető, hogy a 16. században Európában elterjedt a rúzsozás. Állítólag a „szűz királynőnek” saját keveréke, és így személyre szabott árnyalata volt. Nem csak azért sminkelte magát, hogy szebb legyen, a rúzsnak gyógyhatást tulajdonított, és azt mondják, még a halálos ágyán is ki volt festve a szája (bár egyes források szerint csak azért, hogy akkor is jól nézzen ki). Elméletében osztozott a népe, így egy időben a rúzs annyira értékesnek számított Angliában, hogy még a pénzt is helyettesíteni lehetett vele egyes tranzakciók során.
1770-re viszont óriási pálfordulás következett be a britek gondolkodásmódjában, még egy törvényt is hoztak, ami kimondta, hogy a lányok nem sminkelhetnek házasság előtt. Az arcfestést a csábítás ördögi eszközének tartották, és a boszorkánysággal társították. 1837-ben trónra lépett Viktória királynő, aki nemes egyszerűséggel teljesen betiltotta a sminkelést, ami az uralkodó szerint becstelenségnek számított. A szigorú tilalom következménye nem meglepő módon az lett, hogy a nők titkos közösségeket hoztak létre, fű alatt cserélték a recepteket, és saját maguk készítették el a sminktermékeiket. Nagy botrányt kavart 1880-ban, amikor Sarah Bernhardt színésznő nyilvánosság előtt is elkezdett vörös rúzst viselni. Rövidesen a rúzs a lázadás, hovatovább a nőjogi mozgalmak egyik jelképévé vált.
Sarah Bernhardt
(Forrás: Wikimedia Commons / Charles Roscoe Savage)
A 19. században még papírcsomagolásban vagy kis edénykében lehetett hozzájutni az ajaksminkhez, a fémtubust 1915-ben találták fel, a ma is használatos kicsavarós változat pedig 1923 óta létezik
Valami, ami sosem megy ki a divatból
Az első csókálló rúzst 1927-ben találta fel egy francia vegyész, Paul Baudecroux, ami olyan jól sikerült, hogy egyáltalán nem lehetett lerobbantani a szájról, így hamar kivonták a forgalomból. Ekkoriban kezdte el árulni ajaktermékeit a Chanel, a Guerlain, az Elizabeth Arden és az Estée Lauder. Az egyik legnépszerűbb szín persze a sötétvörös volt a 19. és a 20. században (is), és először az Elizabeth Arden mert előrukkolni új árnyalatokkal.
A második világháború alatt Európában leállt a rúzsgyártás, Amerikában viszont a veszéllyel dacoló „női erő” szimbóluma lett. A gyárak öltözőiben halomban álltak a rúzsok, a női tengerészgyalogosoknak pedig még egy saját árnyalata is lett, a „Montezuma Red”.
Ugyanakkor az 1940-es évek közepe felé egy rakás tiniknek szóló könyvben és magazinban hangsúlyozzák, hogy a férfiak a természetes megjelenést kedvelik, és arra hívják fel a lányok figyelmét, hogy a sminkeléssel kockára teszik a népszerűségüket és a karrierjüket. Ebből is látszik, hogy ekkor sokan még mindig a prostitúcióval azonosították a sminkhasználatot, de legalábbis nagyon féltették a fiatal lányokat a lecsúszástól.
Ezzel szemben nem sokkal később, az 1950-es években egy felmérés szerint már a tinilányok 60%-a viselt rendszeresen rúzst. Nem csoda, hiszen ennek az időszaknak az ikonjai Marilyn Monroe, Elizabeth Taylor és Audrey Hepburn, akikre minden fiatal lány szeretett volna hasonlítani.
Marilyn Monroe 1953-ban a Photoplay magazinban
(Forrás: Wikimedia Commons)
Nem kellett sokat várni az első tényleg tartós (de azért lemosható) rúzsra sem, ami Hazel Bishop jóvoltából érkezett meg az 50-es években. Még egy fun fact az évtizedből: II. Erzsébet 1952-es koronázására külön rúzst csináltatott, ami színben harmonizált a koronázási palástjával. A 60-as évekre még egyet fordult a világ, a rúzs maradéktalanul a nőiesség jelképe lett, sőt, aki nem használta, azt egyenesen elmebetegnek vagy leszbikusnak tartották. Aztán eltelt 10-20 év, és újabb mérföldkőhöz érkezett a rúzstörténelem: a férfiak is felfedezték (újra), gondoljunk csak a rockzenére, és mondjuk a Kissre vagy Alice Cooperre.
Az elmúlt évtizedekben a trendek folyton változtak, de a rúzs megítélése nem. Ma már sem különösebben lázadónak, sem prostinak nem titulálják azt, aki felrak egy vörös rúzst, Marilyn Manson például egyenesen rendellenesen néz ki nélküle. Szerencsére már nem juhizzadtságból vagy csiganyálból készítik (abból inkább arckrémet gyártanak), hanem olajokból, viaszokból, bőrpuhító anyagokból meg persze pigmentekből, vagy éppen E-vitaminnal, fényvédővel dúsítják őket. Egy dolog viszont sosem változott az idők folyamán: a nők szeretnének vonzóak lenni, ebben pedig már ötezer éve hű társuk egy csinos rúzs.
Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt
