Ki ne ismerné Charles Mansont, Ted Bundy-t és Hasfelmetsző Jacket? De mi a helyzet Luis Alfredo Garavitóval, Amelia Dyerrel vagy Kiss Bélával? Anticeleb sorozatgyilkosok a terítéken.

(Forrás: Pixabay)

Emlékszem, körülbelül tizenöt évvel ezelőtt véletlenül rábukkantam a neten egy sorozatgyilkosokkal foglalkozó weboldalra. Miközben elkerekedett szemekkel és izzadó tenyérrel böngészgettem a leírások és a képek között, kicsit úgy éreztem, mintha tilosban járnék. Bár egyes részletek igencsak diszkomfortérzéssel töltöttek el – például, amikor Ed Geinről volt szó, aki gyilkolt és hullákat rabolt, a testrészeikből pedig használati tárgyakat és ruhadarabokat készített –, valamiért mégsem bírtam abbahagyni az olvasgatást, annyira érdekesnek találtam ezeket a különben erőteljesen gyomorforgató történeteket.

Hiszen ki ne szeretne néha borzongani egy kicsit, és ezek az esetek amúgy is annyira távolinak és valószerűtlennek tűntek. Elsősorban azonban nem ez fogott meg bennük. Valami egészen más ejtett gondolkodóba: az, hogy mégis mi vezethet el odáig, milyen genetikai és környezeti tényezők együttállása szükséges ahhoz, hogy valaki képes legyen ilyen szörnyűségeket művelni egy másik emberi lénnyel? Ez a kérdés a mai napig motoszkál a fejemben, de azóta sok minden változott. Például akkoriban, ha egy társaságban szóba került a téma, és én elkezdtem filozofálgatni vagy túlságosan belementem a részletekbe, a beszélgetőtársaim többnyire furcsán pislogtak rám, ma már azonban egyáltalán nem ciki vagy különös, hanem egyenesen trendi lett a sorozatgyilkosokkal foglalkozni.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy egyes bűnözők tetteik dacára valódi celebekké nőtték ki magukat. Gombamód szaporodnak a róluk szóló és őket sokszor emberi oldalukról is bemutató filmek, sorozatok, könyvek, pszichológiai előadások, és akkor még a Murder kiállításról nem is beszéltünk, ami a sorozatgyilkosság-téma elbulvárosításának a csúcsa (nekem egyébként ezzel együtt tetszett). Egyes elvetemült gyilkosok arcmását pólókra nyomják, idézgetnek tőlük, zenészek veszik fel a nevüket, ezért őket rengetegen ismerik, mondhatni, hozzátartoznak a popkultúrához. Nos, én most nem róluk fogok mesélni. Hanem azokról, akikről még nagy valószínűséggel nem sokat hallottál, pedig igazán hátborzongató dolgokat műveltek. Következzen néhány „méltatlanul elhanyagolt” sorozatgyilkos története. 

(Forrás: Pixabay)

Aki a legtöbbet ölt: Luis Alfredo Garavito

Ismerős a név? Nem? Pedig minden idők legádázabb sorozatgyilkosáról van szó, legalábbis, ha az áldozatok számát nézzük, Garavito ugyanis 138 fiatal fiú megölését vallotta be, de valószínű, hogy összesen több mint 300 életet oltott ki. A Bestia művésznévvel illetett férfi 1957-ben született Kolumbiában, hét testvér közül a legidősebbként, és a gyerekkora pont annyira borzalmasnak mondható, mint amilyennek egy sorozatgyilkosét képzeljük. Az anyja prostituált volt, az apja pedig alkoholista, aki időnként arra kényszerítette a kis Garavitót, hogy figyelje anyját munka közben. A kliensek nem egyszer a kisfiút is abuzálták, amit bedrogozott édesanya tehetetlenül nézett végig. Nem csoda, hogy amint tudott, elszökött otthonról, és onnantól kezdve az utcán élt. Később csatlakozott egy bűnbandához, akikkel rendszeresen ételt, pénzt és autót lopott. Mire a kis Garavito 21 lett, már kőkemény alkoholista volt, és pszichiátriai kezelés alatt állt.

Áldozatai olyan fiúk lettek, akik valószínűleg saját magára emlékeztetették. 6-16 éves hajléktalanokat, szegényeket vagy árvákat szemelt ki. Általában valamilyen apró ajándékkal, pénzzel, cukorkával vagy állásajánlattal próbálta őket tőrbe csalni, játszóterek, pályaudvarok, sportpályák környékén ólálkodva.

Mindig másnak adta ki magát: volt, hogy papnak, máskor farmernek, hajléktalannak, drogdílernek vagy szerencsejátékosnak. A becserkészett gyerekeket brutálisan megverte, megkínozta és megerőszakolta, majd megölte őket egy késsel vagy egy csavarhúzóval.

Mivel az országban polgárháború dúlt, a gyerekek eltűnése nem volt példa nélküli. A sorozatgyilkosság gyanúja nem merült fel egészen 1997-ig, amikor egyszerre 36 gyerek holttestét találták meg egy tömegsírban Pereira mellett. Elkezdődött a nyomozás, de Garavitót csak akkor fogták el, amikor egy fiú sikeresen megszökött előle. 18 óra kihallgatás után a férfi bevallotta a rémtetteit. 99-ben állították bíróság elé, és 1853 nap börtönbüntetésre ítélték. Később ezt módosították 40, majd 22 évre, mivel Garavito „segítette a hatóságok munkáját” azzal, hogy elárulta, hol rejtette el többi áldozatának holttestét. Ez alapján 63 évesen, 2021-ben szabadult volna – csakhogy 2007 nyarán újratárgyalták az ügyét, és újabb 22 évre ítélték el. 

(Garavitóról sajnos szabadon felhasználható képet nem találtam, de ha érdekel, hogy néz ki, kattints ide.)

A nőcsábász bádogos: Kiss Béla

Még hogy Ted Bundy a nők kedvence, amikor a mi Kiss Bélánk 174 hölgytől kapott házassági ajánlatot? A magyar sorozatgyilkos 1877-ben született, és a 20. század elején ténykedett Cinkotán, de a híre bejárta a világot, megihletett néhány zenekart, legutóbb (2013-ban) pedig film készült róla (köszi az infót, Index!).

Kiss Béla, az asszonyirtó bádogos (Forrás: Wikimedia Commons)

Béla mindig is nagy nőcsábász hírében állt és szeretett lumpolni, de nagyon intelligens embernek és remek bádogosnak tartották, ő készítette többek között a cinkotai római katolikus templom keresztjét is. Az sem keltett gyanút, hogy az udvarában és kamrájában fémhordók gyülekeznek – mégis kinek jutott volna eszébe, hogy női holttestek hevernek bennük?

Valószínűleg Kresinszky Márton, a ház tulajdonosa sem sejtette, mit fog találni, amikor 1916-ben az épület felújítására készülve felnyitotta őket. 

Az ólommal légmentesen lezárt hordókban faszeszben meztelen áldozatok lebegtek zsineggel összekötözve.

Hét hordót találtak első körben, később pedig még jó pár felbukkant: Béla megfojtott vagy megmérgezett áldozatainak száma összesen 24, 23 nő és egy férfi. Utóbbi egykori feleségének szeretője lehetett.

A szörnyűséges titkot rejtő hordók (Forrás: Wikimedia Commons)

A rémes és megdöbbentő esetről még Karinthy Frigyes is tudósított Az Újságnak. „És a második hordó után már azt is tudtuk, hogyan kell fordítani a hordót, milyen mélyre kell nyúlni s az előbukkanó női fej nyakán hol kell megfogni a zsineget, hol van a hurok, hol vezet le a lábakhoz, s hogyan vannak összecsomózva. Rendes, pontos gyűjtő dolgozik így, a ki érti a mesterségét és szereti a rendet” – írta.

Ha Kiss Béla ma élne, valószínűleg a Tinderen vadászna áldozatokra, de 1905 és 1914 között be kellett érnie az újsághirdetésekkel. Hogy mekkora sikere volt, azt az mutatja, hogy a halála után a holmijai között több száz levelezőlapot találtak nőktől, összesen 174 házassági ajánlattal. Béla azokra a lányokra utazott, akik vidékről költöztek a fővárosba, naivak és nála kicsit idősebbek voltak, és akiknek távol éltek a hozzátartozói vagy esetleg már meg is haltak, így kevés volt rá az esély, hogy bárkinek is feltűnjön az eltűnésük. Nem kell ahhoz pszichológus-diploma, hogy megállapítsuk, Béla valószínűleg utálta a nőket, de a szakemberek még azt a konzekvenciát is levonták, hogy ez az anyjával való viszonya miatt lehetett, akivel feltehetően szexuális kapcsolata is volt.

Kiss Béla a hivatalos jelentések szerint 1915-ben szerb hadifogságban halt meg tífuszban, de ezt követően még sokan látni vélték szerte a világban. 

Ezt muszáj megmutatnom nektek:

A viktoriánus kori csecsemőgyilkos: Amelia Dyer

Ez a kedves tekintetű hölgy csecsemőket gyilkolt – úgy tartják, áldozatainak száma akár 300-ra is rúghat. Amelia Dyer 1836-ban született Angliában. Hat testvére volt, közülük kettő meghalt. Édesapja cipészként dolgozott, és tisztességesen eltartotta a családját, bár nem voltak gazdagok. Az édesanya mentális betegségben szenvedett és olykor napokig tartó rohamok gyötörték.

Amelia Dyer, a csecsemőgyilkos (Forrás: Wikimedia Commons/Wells Asylum authorities, 1893)

A 19. századi Angliában az egyedülálló anyáknak nem volt könnyű dolguk, mert az apákat semmi nem kötelezte arra, hogy anyagilag támogassák a gyermeküket. A baj pedig sokszor megesett, hiszen megfelelő fogamzásgátló módszerek nem álltak rendelkezésre. Ennek eredményeként született meg a „csecsemőfarm-biznisz”: voltak, akik pénzért cserébe magukhoz vették és gondozták az újszülötteket. Esetenként csak meghatározott ideig, mondjuk néhány évig, míg máskor új családot is kerestek a gyereknek. Amelia egy ilyen vállalkozást indított az 1860-as években, a csecsemőkről viszont nemhogy nem gondoskodott, hanem halomra gyilkolta, aztán a Temzébe hajította vagy elásta őket.

Amelia az édesanyjához hasonlóan mentális problémákkal küszködött, nem vetette meg az alkoholt és rendszeresen fogyasztott ópiumot is. Egy alkalommal öngyilkossági kísérletet hajtott végre, de úgy tartják, többnyire akkor lett rosszul, ha valaki – például egy orvos – gyanakodni kezdett rá a sok csecsemőhalál miatt. Így Dyer idővel új taktikát választott, egyik helyről a másikra költözött, és megszüntette a kapcsolatot minden orvossal.

Karrierjének az vetett véget, amikor 1896-ban egy hajós kifogta egy kisbaba holttestét a Temzéből. A gyereket sikerült azonosítani, és a nyomok elvezetettek az ápolónőhöz. A házkutatás minden kétséget eloszlatott: halomban álló kis ruhák, iratok, újsághirdetések és furcsa szag tanúskodtak Amelia Dyer bűntetteiről.

A nő eleinte valamilyen szirup és ópium keverékével tulajdonképpen leszedálta és kiéheztette a gondjaira bízott babákat, az utolsó években viszont egy fehér szalaggal rituálisan megfojtotta őket.

Egyes források szerint mindössze 14 gyilkosságot tudtak rábizonyítani, míg máshol azt írják, hogy a rendőrök végül 50 csecsemő testét találták meg a nyomozás során. Akárhogy is, ez az iratok alapján minden bizonnyal csupán az áldozatok számának a töredéke. Dyert 1896. június 10-én akasztották fel Londonban. Angliában a történtek után nem sokkal szigorítottak az örökbefogadási eljáráson, 1908-ban pedig meghozták az első gyermekvédelmi törvényt, amely szerint az apának kötelessége anyagilag támogatni az utódját. 

Aki előtt még de Sade márki is leborult volna: Albert Fish 

Bevallom, az amerikai úriember történetével én is most, az anyaggyűjtés során találkoztam először, pedig ő is ihletett egy filmet, a The Grey Mant, amit 2007-ben mutattak be a nagyközönségnek (és IMDb-n kiérdemelte a 6,0-ás értékelést).

Béna film ide vagy oda, ki merem jelenteni, hogy Albert Fish az egyik legbetegebb figura, aki valaha élt a földkerekségen, perverzióinak se szeri se száma, egyszerűen nem tudok rá mást mondani: mintha de Sade márki fejéből pattant volna elő.

Albert Fish-t Szürke Embernek, Wysteria Vérfarkasának, Brooklyni Vámpírnak, a Hold Mániákusnak és Mumusnak is nevezték (Forrás: Wikimedia Commons)

Fish 1870-ben született Washingtonban, legkisebb gyermekként. Édesapja már ekkor 75 éves volt, és néhány év múlva meghalt, Fish pedig árvaházba került. Itt rengeteget bántották, de idővel rákapott a verés ízére, és elkezdte élvezni a fájdalmat. Szinte nem is volt olyan családtagja, aki mentálisan teljesen épnek számított, többek között az édesanyja is hallucinációktól szenvedett, az egyik testvérét pedig bezárták a pszichiátriára. Persze, ő maga sem képezett kivételt, és minél idősebb lett, annál jobban elvesztette az eszét. Pszichózisának már fiatalkorában is megmutatkoztak a jelei, például urolagniában (amikor a vizelet gondolata, látványa, megivása okoz szexuális izgalmat) és koprofágiában (ugyanez a széklettel).

Az 1890-es években már kedvelt időtöltései közé tartozott a fiatal fiúk megerőszakolása, később a szexuális csonkolás lett a hobbija. A saját hasába és ágyékába előszeretettel szurkált tűket, de gyakorta ütlegelte is magát.

Röntgenfelvétel Fish medencéjéről 1935-ből. A képen, amit a férfi tárgyalásakor bizonyítékként vettek figyelembe, jól láthatóak a tűk (Forrás: Wikimedia Commons)

Ebben az időben kezdett el hallucinálni: egy alkalommal beletekerte a testét egy szőnyegbe azzal a meggyőződéssel, hogy ezt János apostol kéri tőle. Később gyakran hivatkozott arra, hogy Isten utasításait követve ártott valakinek. Rákattant a nyers húsra, amit időnként a gyerekeinek is felszolgált, ez volt a kannibalizmus előszobája számára. 1919-től gyilkolt. Áldozatai törékeny gyerekek, sokszor értelmi fogyatékossággal élők vagy afroamerikaiak voltak, akiket henteskéssel, húsdarálóval, kézifűrésszel kínzott és ölt meg.

Bomlott elméjének bizonyítéka, hogy az egyik kislány, Grace Budd meggyilkolása után levelet küldött a szüleinek, amelyben azt taglalta, hogyan végzett vele. Megfojtotta, feldarabolta, megfőzte és megette – még azt is hozzáteszi, hogy 9 napjába telt elfogyasztani az egész testet. Fish-t a levélpapír alapján azonosították be, és 1934-ben letartóztatták. Nem kellett sokáig győzködni, hogy minden részletesen elmeséljen. Még két gyilkosságot vallott be: egy fiút megfojtott, a másiknak levágta egyes testrészeit és ivott a véréből. A tettei szexuális kielégülést okoztak neki.

Fish-t 1936-ban villamosszékben végezték ki. Előtte még írt egy listát a bűneiről az újságírók számára, amit az ügyvédjének adott, ő pedig úgy döntött, a felsorolás annyira durva, hogy inkább sosem mutatja meg senkinek.

Az igazi Norman Bates: Ed Gein

Úgy érzem, ebben a pillanatban borul a figyelemfelkeltő cím – bocsássatok meg nekem, de nem tudom megállni, hogy ne mutassam be Edward Geint, a bevezetőben említett férfit, akiről nagyobb eséllyel hallhattatok, mint a bejegyzés másik négy főszereplőjéről. A Psyho című film elég populáris, de megkockáztatom, hogy sokan nem ismerik a figurát, aki inspirálta. Gein neve nem forog közszájon annyit, mint Mansoné vagy Bundy-é, ezért is mertem beválogatni, na meg azért, nehogy bárkiben is hiányérzet maradjon, ha esetleg az első bekezdésekben felcsigáztam az érdeklődését.

Ed Gein 1906-ban született. Még gyerek volt, amikor a család egy farmra költözött a wisconsini Plainfieldbe. Szigorú, bigottan vallásos édesanyja nem engedte, hogy a fiai bárkivel is barátkozzanak vagy bárhová is menjenek az iskolán kívül, és beléjük sulykolta, hogy minden egyes nő eredendően könnyűvérű és bűnös. Először alkoholista apjuk távozott az élők sorából, néhány év múlva tisztázatlan körülmények között Ed testvére hunyt el, végül két agyvérzés után az édesanya is meghalt. Ed Gein istenítette a nőt, ezután pedig teljesen egyedül maradt. A helyiek egyébként különcnek, de megbízhatónak tartották Edet, és senki nem tudta volna róla elképzelni, hogy akár a légynek is ártana.

Ed Gein sírköve 1999-ből. Később darabonként elhordták (Forrás: Wikimedia Commons/Bryanwake)

1957-ben egy napon a vaskereskedés tulajdonosa, Bernice Worden eltűnt. A rendőrök látták, hogy nő a boltban az utolsó bizonylatot Edward Gein nevére állította ki, így nála kezdték a nyomozást. Nem számítottak arra, amit találni fognak: Bernice teste a fészerben lógott kibelezve, mint egy elejtett szarvas, de itt még nem értek véget a borzalmak. A ház tele volt emberi csontokból és bőrből készült tárgyakkal. Arcok maszkként elkészítve, tányérok koponyákból, mellbimbóból készült öv, mellény, lámpaernyő, harisnya emberi bőrből.

Gein később bevallotta, hogy anyja halála után számos alkalommal látogatott el a környékbeli temetőkbe elborult elmével sírokat fosztogatni. A legtöbbször még a művelet közben magához tért és hazasietett, máskor viszont nem távozott üres kézzel. 

Kifejezetten olyan asszonyok hulláit ásta ki, akik hasonlítottak az imádott nőre. Az volt a szándéka, hogy összerakja belőlük édesanyját, „bele akart bújni a bőrébe”.

Gein ezen kívül két gyilkosságot ismert be.

Mivel a férfi valószínűsíthetően skizofrén volt, nem börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe került, ahol érdekes módon mintapáciensként töltötte élete hátralévő részét. 77 évesen halt meg tüdőrákban. A Psycho mellett még számos film főszereplőjét mintázták róla, ilyen többek között A texasi láncfűrészes és A bárányok hallgatnak.

Ed Gein letartóztatása:

Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt

Ha tetszett a cikk, és még több hasonlót szeretnél olvasni, kövesd be a blogomat, a szerzői oldalamat Facebookon és az Insta-oldalamat!