Mindenki Epipóról beszél

A nagyobb hírportáloktól az online magazinokon keresztül egészen a reggeli rádióműsorokig mindenhol szóba került már az október elején megjelent, felkavaró dokumentumfilm, a Visszatérés Epipóba, és a mögötte húzódó, súlyos gyermekmolesztálási ügy. Vajon miért olyan fontos, és mi a legmegdöbbentőbb benne? Az áldozatok bátorsága? Hogy Sipos Pál pont egy elitgimnázium diákjait abuzálta hosszú éveken keresztül? Vagy az, hogy a férfi azóta sem részesült semmiféle büntetésben, és most is szabadon éli az életét valahol?

pxfuel_com.jpgIllusztráció (Forrás: pxfuel.com)

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Visszatérés Epipóba az utóbbi évek legrövidebb idő alatt legtöbbet boncolgatott magyar dokumentumfilmje. Október elsején tűzte a műsorára az HBO GO, és a szereplői (legalábbis közülük kettő) azóta sorra szólalnak meg a különböző platformokon a podcastektől kezdve az írásos interjúkig. 

És szerintem ez nagyon jó. Nagyon jó, mert számtalan példát láthattunk már arra (akár a saját környezetünkből is), hogy a tabusítás, a szégyen, a(z el)hallgatás, a titok megnyomorítja az embert. Örvendetes, hogy egyre többen vannak, akik meg mernek szólalni, vállalják, ami velük történt, és így a köztudatba is egyre jobban bekerülnek azok a fontos ügyek – például a gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzus – amelyekről a nagyszüleink sajnos még suttogva se nagyon mertek beszélni.

Ha esetleg mégsem hallottál még a filmről és a Sipos Pál-esetről, vagy csak a Facebookon görgetve kaptál el egy-két szót a történtekkel kapcsolatban, esetleg nem érted, hogyan fajulhatott ez az ügy idáig, vagy hogy miért csak ennyi év után került felszínre, ez az összefoglaló cikk neked készült. 

Epipo, a varázslatos ország 

A 80-as években, amikor a legtöbben szigorú úttörőtáborokba küldték a csemetéiket, igazán kirívónak és különlegesnek számított Epipo. Úgy is mondhatnánk, hogy a háromhetes szendrői nyaralás alatt a gyerekek tulajdonképpen egy másik, mágikus univerzumban éltek. A gondosan kidolgozott világ saját szabályokkal, játékokkal, vallással, szertartásokkal, sőt jelnyelvvel rendelkezett, a programot izgalmas kirándulások és számháborúk fűszerezték, meg persze titkok, amiket a kívülállók nem érthettek meg. A táborba hosszú várólista volt, és csak a kiváltságosak kerülhettek be. Nyaranta csupán két turnus indult nagyjából 40, 6-14 év közötti gyerekkel, akiknek a családja mind a budapesti értelmiséghez tartozott.

Idősebbek, 14-20 év közötti fiatalok is részt vettek a táborban mint szobafőnökök, akik a szervező, Sipos Pál keze alá dolgoztak, éjszakánként pedig néhányan közülük a játékteremben közösen maszturbáltak vele.


A filmből is kiderül: a szerepjátékot rettentő komolyan kellett venni, díjazták, ha valaki belevaló volt, a nyafogás viszont megtorlást vont maga után. Siposnak voltak kedvencei – zömével fiúk –, mások számára viszont megközelíthetetlennek bizonyult, ám a legtöbben a rajongásig szerették és felnéztek rá.

A rendező, Oláh Judit maga is többször járt Epipóban, köré épül a film: a kerettörténet szerint akkor fogalmazódik meg benne, hogy szembe kell néznie a múltjával, amikor a saját lánya táborba készül. Juditnak az volt a szerencséje, hogy a kevésbé kedvelt gyerekek közé tartozott, így nem is került közel Siposhoz, ellentétben egy másik fontos szereplővel, Kováts Mihállyal, aki különösen kiváltságosnak tudhatta magát. A filmben az ő történetével is megismerkedhetünk, láthatunk rengeteg, a táborban készült felvételt, és nyomon követhetjük, ahogy az egykori epipóiak felnőttként a világjáték vagy éppen a pszichodráma eszközeit segítségül hívva próbálják feldolgozni, ami történt velük.

Akiknek szexuális közeledésben nem volt részük, azoknak is bőven kijuthatott a megaláztatásból. Kisebb kihágásokért már járt a seggberúgás (szó szerint), volt olyan lány, akit nyakon öntöttek teával, mert rózsaszín ruhát vett fel, ami „túl csajos”, de előfordult, hogy a legmélyebb álmából ébresztettek fel valakit, hogy tanuljon meg egy verset, és amíg nem ment neki hibátlanul, addig nem engedték visszaaludni. Érdekes adalék, hogy sokan csupa szép élményt szereztek a táborban, de nekik sincs könnyű dolguk. Mégis hogyan rakják helyre azt, hogy másokat kínoztak vagy éppen szexuálisan zaklattak gyermekkoruk legszebb élményeinek helyszínén? 

A film trailere:

Az iskola után a tévében folytatta

Sipos Pál nem csak a táborban követett el szexuális visszaéléseket, a Trefort Gimnáziumban, ahol a 80-as években tanított, szintén maga köré csoportosította a kedvenc diákjait, akik közül sokakat rendszeresen felhívott magához. Általában fiúkat, de azért lányokkal is akadt dolga. Mihály sokáig gyűjtögette a bátorságát, míg az apjához mert fordulni, aki összefogott egy másik, abuzált gyerek szüleivel, és együtt bementek az iskolába, hogy felmondásra kényszerítsék Sipost. A tanár így egyik napról a másikra tűnt el a gimnáziumból.

Ez 89-ben történt. Sipos külföldre ment, majd hamarosan visszatért, és a televízióban épített karriert, ráadásul pont ifjúsági műsorokat vezetett. Talán nem meglepő, hogy itt is kialakította a maga „bizalmi körét” a fiatalokból, és molesztálta őket, amíg le nem bukott egy nyitva hagyott íméllel. Sipos ügyét 2014-ben a 444 cikke robbantotta ki, amiből többek között az is kiderül, hogy a férfi ezt az esetet szintén megúszta, mindössze annyi történt, hogy a kollégái és a barátai elfordultak tőle. 

Hogyan maradhatott mindez ennyi éven keresztül titokban? 

A Visszatérés Epipóba azért is nagyon fontos film, mert rendkívül szépen kirajzolódik belőle, hogy milyen észrevehetetlenül kanyarog az apróbb visszaélésektől az út a tényleges abúzusig, és az is kiderül, hogy az elkövető sokszor nem egyértelműen gonosz alak és nem a bokorból kiugró mutogatós bácsi, hanem egy mindenki által ismert és megbecsült személy is lehet.

Az esetek túlnyomó részében ez sajnos így van: a zaklató a gyerek bizalmi köréből kerül ki, lehet egy családtagja, a tanára, az edzője vagy másvalaki, aki közel áll hozzá. A gyerek kedveli őt, kötődik hozzá, így könnyebb rávennie olyasmire, amit az nem feltétlenül érez helyesnek, és nagyobb valószínűséggel tartja meg a közös titkot.


Sipossal karizmatikus személyiség volt, a gyerekek lazának és szórakoztatónak tartották, aki a többi tanártól eltérően érdekesen, és nem szárazon adja le az anyagot. Legtöbbször olyan diákokat szemelt ki, akik zűrösebb családi háttérrel rendelkeztek, az ő szemükben egyenesen apapótlékként funkcionált. A gyerekek vágytak a figyelemre, a törődésre, Sipos pedig nem fukarkodott ezekkel, ha érdekelte valaki: dicsérte, elhitette vele, hogy okos és jó fej.

A férfi valószínűleg rendkívüli módon tudta manipulálni a környezetét, nem véletlen, hogy a filmben megszólaló konyhásnénik körmük szakadtáig ragaszkodtak az ártatlanságához, de ott van például Judit édesapja is, aki a tévében együtt dolgozott Sipossal, és akinek állítólag fogalma sem volt arról, mit művel a kollégája. Judit azóta több interjúban is elmondta, hogy amit a táborban legjobban megtanult, az az volt, hogy mindent el kell tűrnie, és nem szabad szólnia semmiért.

Mihály nem győzi védeni az apját, akivel szemben többször is megfogalmazódott a kritika, miért nem jelentette fel a rendőrségen Sipost. Ahogy egy interjúban elhangzik, gondoljunk bele, hogy akkoriban a rendőrség nem volt más, mint „az elnyomó hatalom kinyújtott keze”, de Mihály azt is kifejti, hogy 30-40 évvel ezelőtt egyáltalán nem volt benne a köztudatban a gyermekabuzálás, így a szülőknek vajmi kevés tudásuk lehetett a témával kapcsolatban. Megértem, hogy a férfi édesapja nem szerette volna, ha a gyerek sorozatos kihallgatásokon esik át. Csak két éve készítettem ezt az interjút, amiben egy klinikai gyermek-szakpszichológus elmondja, hogy az abuzált gyereknek akár tizenötször-hússzor is be kell számolnia az őt ért eseményekről, ami újra és újra traumatizálja. Tudtommal azóta sem változott sokat a helyzet: hacsak nem kerül be a gyerek egy Barnahus házba, ahol speciális módszerekkel vizsgálják meg és hallgatják ki, végeláthatatlan procedúrán kell átesnie. 

A psziché védekezési mechanizmusa pedig talán senki számára nem újdonság: arra gondolok, amikor az ember egy őt ért súlyos trauma esetén akaratán kívül elfojtja magában a borzalmas történéseket, akár évekre vagy évtizedekre. Ez az oka annak, hogy az ehhez hasonló esetek csak jóval később kerülnek nyilvánosságra. A helyzet senkinek sem egyszerű. Az áldozatok mélységesen szégyenkeznek, esetenként saját magukat okolják és bűntudatuk is lehet. Szintén lelkifurdalással küzdenek azok, akik ott voltak, de nem vették észre, ami történik, és azok is, akik észrevették, de nem tettek semmit vagy esetleg még valamilyen mértékben bántottak is másokat. Azoknak pedig, akiknek kellemes élményeik maradtak az adott időszakból, nagyon nehéz fejben összeegyeztetni ezt a jó érzést a negatív eseményekkel. 

Mit tehetünk a gyermekek szexuális abúzusa ellen?


Beszéljünk róla! Mi, felnőttek egymás között, hogy minél kevésbé legyen tabu ez a téma, de beszéljünk a gyerekekkel is. Mondjuk el nekik, hogy hol vannak a határok, mi az, amit nem tehet meg velük egyetlen felnőtt sem. Készítsük fel őket arra, hogy tudjanak nemet mondani. És legfőképp: higgyünk nekik, akkor is, ha megdöbbenünk azon, amit mondanak. 

Juditnak az volt a célja ezzel filmmel, hogy felnyissa a szemeket: legyünk tudatosak, vegyük észre az apró megaláztatásokat, visszaéléseket, kommunikáljunk folyamatosan, és adjunk át egy bizonyos kritikai szemléletet a következő generációnak. Mihály fontosnak tartotta elmesélni a gyerekeinek, ami vele történt, hogy a saját tapasztalataival vértezze fel őket. 

Mi van most Sipos Pállal?

Nem igazán lehet tudni. A 2014-ben megjelent cikkben azt írják, vidéken él egy nyaralóban és munkanélküli. Az újságíró megkereste őt. Sipos bűnbánóan beszélt az eseményekről, elmondta, hogy nyomasztják a történtek, de amikor elkövette őket, még teljesen más ember volt, azóta megváltozott.

A cikk robbant, Sipos pedig külföldre költözött. Judit szintén megkereste őt a film készültekor, szerette volna, ha szerepel benne. Nehéz volt összehozni a találkozót, végül az egykori tanár beleegyezett azzal a feltétellel, hogy kamerák nélkül beszélgetnek. A találkozó hosszúra nyúlt. Sipos azt mondta, majdnem minden reggel azzal az érzéssel ébred, hogy bárcsak ne élne, ám Judit utólag azt gondolja, nem volt teljesen őszinte a megbánása. Inkább arról lehetett szó, hogy tudta, Judit mit akar hallani. Megbeszélték, hogy a férfi fontolóra veszi a szereplést a filmben, és archív felvételekkel is szolgál. Ebből semmi nem valósult meg, Sipos eltűnt.

Azóta nem tudni pontosan, hol lehet. Rendőrségi eljárásról már 2014-ben sem lehetett szó, hiszen akkoriban úgy volt, hogy ezek az ügyek 25 év után elévülnek. Azóta – éppen a cikknek köszönhetően – ez szerencsére nem így van. Az újabb elkövetők remélhetőleg nem ússzák meg ilyen könnyen, Sipos Pál tettei viszont örökre retorzió nélkül maradnak – hacsak a saját lelkiismerete nem mér rá büntetést.

Forrás és inspiráció: itt, itt, itt, itt, itt és itt

Ha tetszett a cikk, és még több ilyet szeretnél olvasni, mindenképpen kövesd a blogomat vagy a szerzői Facebook-oldalamat. Van Instagramom is, ide kattintva találod.