Gyorsan rágugliztam, van-e már ilyen nevű oldal a neten, és nagyon megörültem neki, hogy nincs. Mert oké: az ember végre valahára ráveszi magát, hogy indít egy blogot, fittyet hányva arra, hogy egy lesz a kábé hatcsilliárd hasonló közül (oda se neki, fogd meg a söröm), de azért egy viszonylag frappáns cím nélkül mégsem lehet elindulni. És ahogy beugrott a név, a körvonalakból kibontakozott, majd testet öltött az egész, mire pedig ezeket a sorokat írom, határozottan állíthatom, hogy semmi nem illene jobban ehhez a bloghoz.

Hónapok óta érzem azt, hogy szétvet a kreatív energia. Ez a tettvágy és bizsergés már a karanténidőszak előtt is megvolt, azalatt pedig csak egyre nőtt és nőtt, terebélyesedett, folyton ötletszilánkok és -kezdemények cikáztak a fejemben, néha a papíron, máskor a monitoron jelentek meg bizonytalanul, aztán rendszerint elsikkadtak. Valahogy azt éreztem, nem találom a megfelelő formát és fórumot, hiába szeretnék emberekhez szólni, és remélem néha azt, hogy mások számára is érdekes lehet a mondanivalóm.

Próbálkoztam lecsapolni ezeket az energiákat. Például elkezdtem egy webdesign tanfolyamot, ami valamennyit segített, és még mindig nagyon klassznak érzem, hogy (lassanként) új skillekkel gyarapodom, de a kegyetlen, felemelő és mindent felülíró igazság az, hogy az én igazi terepem, a világom, az életem mégiscsak az írás

Az írás. Ami mostanában véres küzdelem és vergődés. Ezer ötletem van, amiről írhatnék, fejben fogalmazok főzés meg rendrakás közben, néhányszor pedig eljutok a konkrét alkotófolyamatig is, aztán inkább hagyom az egészet. Mert nem jó, mert úgy érzem, csak bénázok, mert egyszerűen nem tudom megszelídíteni és a szolgálatomba állítani a szavakat, kicsúszik a mondanivaló az ujjaim közül. Pötyögök, elolvasom, elhúzom a szám, átírom, inkább kitörlöm, megfogalmazom másképp, csavarok rajta egyet, nem ezek a megfelelő szavak, mi ez a hülyeség, mégis kit fog érdekelni ez az egész, és amúgy is, hol jelenne meg, minek szenvedek vele egyáltalán, na jó, most már akkor is leírom. Aztán átolvasom a végeredményt, és arra a szomorú következtetésre jutok, hogy talán már eleve az egész téma hülyeség volt, de ha lenne is benne valami, nálam bárki százszor ügyesebben nyúlna hozzá. Végül elfáradok, elkedvetlenedek és feladom.

Pedig hát itt van bennem egy egész világ, amit felszínre szeretnék hozni, és amit meg akarok mutatni nektek.

Na de most aztán! Most aztán másképp lesz. Talán ennyi idő kellett ahhoz, hogy megérjen bennem a gondolat és elhatározássá nője ki magát: összekapargatom az összes széthullott ötletszilánkot, dobom a görcsöt és a megfelelési kényszert, szembenézek a válsággal és alkotok, csak úgy, flow-ból, amikor épp kedvem van, de azért mindent bele fogok adni, mert titkon az a legnagyobb vágyam, hogy számotokra is értékes legyen, amit írok.

Pont ide illik ez a bátran távolba nézős, vidám, színes fotó még a repceidőszakból, pár hónappal ezelőttről. Itt éppen arra gondoltam, hogy most nagyon menő leszek. Ja, nem :)

Témák, amikre számíthatsz a blogomon:

• könyvek és olvasás (ezekre egészen biztosan, máris forgatok valamit a fejemben),
• esetleg egy kis pszichológia, mert engem nagyon érdekel, persze csak a halandók szintjén,
• imádok utazni is, és ha lehetőségem lesz újra útra kelni, arról mindenképpen posztolok majd,
• és legfőképp persze mindenféle, amibe belebotlok és amit megélek a hétköznapokban.

A bloggal párhuzamosan beindítom az Insta-oldalamat is, ahova sokat tervezek posztolni, ide kattintva érheted el.

Ha kíváncsi vagy az összes cikkemre, kövesd a szerzői Facebook-oldalamat.

Lássuk, mi sül ki belőle.