Alkotói válság

Disznók és dementorok: hírességek mentális betegségei

Mi a közös Leonardo DiCaprióban, Lady Gagában és J. K. Rowlingban? Azon kívül, hogy mindhárman rettentően híresek, még az is, hogy egyikük számára sem ismeretlenek a pszichés zavarok, és állapotukat nyíltan vállalják a nagyközönség előtt. Ezzel sokat tesznek a tabusítás, valamint a megbélyegzés ellen, és azért is, hogy végre megértsük, mentális problémája bárkinek lehet. Ideje jobban megismernünk ezeket és elfogadni egymást.

untitled-1.jpg

Tovább olvasom

Füst, zene, szabadság – Mese a rockkocsmáról, ahol felnőttünk

Ha lehunyom a szemem, akár most is könnyedén oda tudom képzelni magam, azokhoz a súlyos, napsárgára mázolt rönkasztalokhoz a hozzájuk illő, feneket nem kímélő, kemény padokkal. Centiről centire rajzolódnak ki előttem a tárgyak: a szétolvadt szélű hamutartók, a sörembléma az épület élénkre festett falán, a bokszokat egymástól elszeparáló, barna farácsok, és érzem az ujjaim alatt az asztal lakkozott felületébe karistolt felirat rajzolatát. Megérkezik egy barát, az arca felragyog, ahogy meglát. A hangszórókból Axl Rose kiabál karcosan. Egyre többen leszünk, odahúzunk még egy padot. Nevetés harsan, sörösüvegek koccannak össze, öngyújtó kattan, cigarettáink füstcsíkjai egymásba fonódva tekeregnek a szomorúfűz ágai között. Együtt vagyunk, miénk az egész világ.

audience-868074_1920.jpg

Tovább olvasom

Hét dolog, ami miatt 2020-ban is érdemes volt kikelni az ágyból

Bárki kapásból legalább egymillió okot fel tud sorolni, amiért 2020 katasztrofális volt – most nézzük, mi az, amiért mégis megérte végigcsinálni. Személyes.

Kicsit olyan, mintha ezt az évet egyszerűen elrabolták volna tőlünk, hiszen annyi lemondással járt. 2020 azok számára lehetett a legpokolibb, akik elveszítették a munkájukat vagy ne adj’ isten valamelyik szerettüket, de még a szerencsésebbek is korlátok közé szorítva evickéltek át a hétköznapokon, javarészt otthon a laptop-fürdőszoba tengelyen mozogva, rosszabb napokon szorongva, a családot és a barátokat féltve, a jövőn aggódva, ellentmondásos információk rengetegében lavírozgatva. Mondjuk ki kerek perec: ez egy szar év volt. Én mégsem szeretném azzal a tudattal zárni, hogy semmivel nem lettem több idén. Éppen ezért elhatároztam, hogy ha meggebedek, akkor is összegyűjtök pár jó és fontos dolgot 2020-ból, és már azt is látom, hogy ha nincs a Covid, ezekre biztosan nem jut ennyi időm, sőt, egy-kettőbe talán bele sem kezdek.

1_1.jpg

Tovább olvasom

A korona: tényleg ilyen volt az igazi Diana hercegnő?

A sikersorozat nem kíméli a brit uralkodócsalád tagjait, és Diana életét is a legapróbb részletességgel tárgyalja – legalábbis úgy tűnik. Mi igaz, mi a fantázia szüleménye, és mi az, amit még a filmből is kihagytak?

Amikor Diana hercegnő meghalt, még csak 9 éves voltam. Az eseményből érthető módon nem sokra emlékszem, de azt már akkor is pontosan tudtam, hogy a nagyon kedves mosolyú, szőke néniért mindenki odáig van, és miután a tragikus baleset bekövetkezett, őszintén gyászolják őt. Később, amikor a történetét már oda-vissza végigcsócsálták, de időről időre mindig napvilágra került egy újabb titkos részlet az életével vagy a halálával kapcsolatban, az lett a benyomásom, hogy a Diana-sztorival a keserédes romantikára éhező, a tragikum iránt vonzódó, unatkozó háziasszonyok kedvéért foglalkozik ennyit a média. Hiába öntötték nyakon vastagon cukormázzal, számomra Diana is ugyanolyan távoli és merev karakternek tűnt, mint a brit királyi család összes többi tagja.

1024px-diana_visits_halifax.jpgDiana 1983-ban, 22 évesen egy hivatalos látogatáson Halifaxban (WikipédiaRuss Quinlan, 1983)

Tovább olvasom

„Jobban szeretem Mickey egeret, mint bármelyik nőt, akit valaha ismertem”

119 éve született Walt Disney

A legnagyobb mesegyáros, Walt Disney személyét számos különös történet övezi. Állítólag nem ismert könyörületet az üzleti életben, de végtelenül odaadó családapa volt. Mondták perfekcionistának, megszállott munkamániásnak. Úgy tartották, hogy a társaságot nemigen kedveli, néha kicsit szégyenlős. Egy időben antiszemitának bélyegezték, és mivel rendkívüli módon érdekelte a jövő és az azzal kapcsolatos tudományos kutatások, azt is rebesgették róla, hogy a holtteste lefagyasztva várja valahol az újraélesztést. Mi igaz a Disney-t körbelengő szóbeszédekből? 

disney-florida-magic-kingdom-orlando_pxfuel.jpgForrás: pxfuel

Amikor elkezdtem anyagot gyűjteni ehhez a cikkhez, még nem gondoltam, mennyire nehéz lesz megrajzolni egy olyan ember portréját, akit a világon valószínűleg mindenki ismer, és emiatt nyilvánvalóan mindenkinek megvan róla a véleménye, meg persze számtalan sztori is kering róla a neten. Szó, mi szó, nem kevés rosszat, de legalább ugyanannyi jót hallhattunk már Walt Disneyről, ám azt hiszem, egy dologban mindannyian megegyezhetünk. Nagy ember volt, inspiráló személyiség, aki jelentős dolgot vitt véghez: felgyújtotta a gyerekek fantáziáját, és csodálatos álmokat adott nekik. Köztük nekem is.

Tovább olvasom

Így gyilkolod módszeresen a bőrödet nap mint nap

Szappan, alkoholos lemosó, arcradír, napozás – brr, nem csoda, hogy legszívesebben zacskót húznál a fejedre.

vagott.jpg

Tovább olvasom

Zene, tánc és cukorkoponyák: ilyen a halottak napja Mexikóban

Egyszer egy évben megnyílik az átjáró a holtak világa és a miénk között, elhunyt szeretteink pedig visszajönnek, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Így tartják Mexikóban, ahol a halottak napja nem a szomorkodásról, hanem az együttlétről, az eltávozott családtagok emlékének tiszteletéről, a tradíciókról, a közös identitásról, és azt hiszem, legfőképp az élet szeretetéről szól. 

salvador-altamirano-z_x0pxmbuiq-unsplash.jpg

Tovább olvasom

20 éve rajongunk a Gilmore-lányokért

Kulisszatitkok a Szívek szállodájából

Gondoltad volna, hogy Rory valójában nem szereti a kávét? Tudtad, hogy Luke majdnem Daisy lett? Mire tippelsz, hány munkahelye volt összesen Kirknek? Most, októberben van a 20. évfordulója annak, hogy a Szívek szállodája először a képernyőre került. Ennek alkalmából összegyűjtöttem a legérdekesebb kulisszatitkokat a sorozattal kapcsolatban, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. 

untitled-2.jpg

Tovább olvasom

Mindenki Epipóról beszél

A nagyobb hírportáloktól az online magazinokon keresztül egészen a reggeli rádióműsorokig mindenhol szóba került már az október elején megjelent, felkavaró dokumentumfilm, a Visszatérés Epipóba, és a mögötte húzódó, súlyos gyermekmolesztálási ügy. Vajon miért olyan fontos, és mi a legmegdöbbentőbb benne? Az áldozatok bátorsága? Hogy Sipos Pál pont egy elitgimnázium diákjait abuzálta hosszú éveken keresztül? Vagy az, hogy a férfi azóta sem részesült semmiféle büntetésben, és most is szabadon éli az életét valahol?

pxfuel_com.jpgIllusztráció (Forrás: pxfuel.com)

Tovább olvasom

Paris Hilton megtöri a csendet

Az agyonpúderezett Barbie baba külső mögött jókora trauma lapul. Paris most nem partizik vagy influenszerkedik, és nem is szexvideót csinál, hanem azért harcol, hogy mással ne történhessen meg, ami őt egy életre megnyomorította.

paris_hilton_6883626952_22.jpg(Forrás: Wikimedia Commons/Eva Rinaldi)

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása